Sanskrit & Trika Shaivism (Magyar-Főoldal)

JavaScript letiltva! Ellenőrizd ezt a linket!


 Svātantryasūtravṛtti (Svatantryasutravritti) 1. Fejezet (aforizmák 1 - 4) - Nem-duális rosarioi Shaivizmus

Normál fordítás


 Bevezetés

A Svātantryasūtravṛtti elkezdődik. Először is, írok egy dicsőítő imát Sragdharā versmértékben, a tiszta Én tiszteletére. Utána elkezdem magát a szöveget.

Ez a 16 aforizmát tartalmazó első fejezet (mely a Paramārtha-val, a Legmagasabb Valósággal foglalkozik), első, 4 aforizmát tartalmazó oldala.Amint azt tudod, a teljes munka a Svātantryasūtram 48 aforizmájának teljes kommentárjából áll. Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat is, amiket kommentálok. Annak ellenére, hogy a kommentár elég részletes, lesz pár megjegyzés, mely tisztáz bizonyos pontokat ott, ahol az mindenképpen szükséges. A Szanszkritom annyira alapvető, amennyire csak lehetséges, azaz rövid mondatokból áll, hosszú összetételek és az ősi bölcsek által bemutatott bonyolult skolasztikus mélységek nélkül. Bár a Szanszkrit nem kimondottan a "tömegek" nyelve, a célom mégis az, hogy mindent a legegyszerűbb fogalmakkal fejtsek ki, hogy minden spirituális törekvő hamar megértse a tanításokat.

A Szanszkritom sötétzöld, míg az eredeti Svātantryasūtram aforizmái sötétvörös színnel jelennek meg. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti aforizmák színe barna, míg a kommentjeim feketével szedettek. Szintén a transzliteráción belül a Svātantryasūtram aforizmái zöldek és feketék, míg a kommentárom fekete és piros színű szedést is tartalmaz. Minden idézet, mely más szövegekből származik, természetesen megfelelően ki lesz emelve.

Olvasd a Svātantryasūtravṛtti és tapasztald meg a Legmagasabb Gyönyört, kedves Én.

Fontos: Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett. Mivel nagyon könnyű elsüllyedni a Szanszkrit és Trika óceánjában, hehe, minden javítást (bármilyen is az) örömmel fogadok, természetesen.

fel


 Dicsőítő ima

आत्मा शुद्धप्रकाशात्मकघनमय एवास्ति चिच्छक्तिमात्रः
शक्तिश्चास्यात्मनः संविदमृतरसपूर्णा हि सानन्दशक्तिः।
विश्वं शुद्धप्रकाशात्क्षणिकमिह वितष्टं तु एतस्य शक्त्या
स्वाच्छन्द्याह्लादरूपौ मम हृदि अभिवन्देऽधुनैवात्मशक्ती॥

Ātmā śuddhaprakāśātmakaghanamaya evāsti cicchaktimātraḥ
śaktiścāsyātmanaḥ saṁvidamṛtarasapūrṇā hi sānandaśaktiḥ|
Viśvaṁ śuddhaprakāśātkṣaṇikamiha vitaṣṭaṁ tu etasya śaktyā
svācchandyāhlādarūpau mama hṛdi abhivande'dhunaivātmaśaktī||


Az Én (ātmā), egy összetett egységet formálva (ghana-mayaḥ eva), tiszta (śuddha) Fényből (prakāśa) áll (ātmaka), ami (asti) csupán (mātraḥ) Cicchakti --a Tudatosság Ereje-- (cit-śakti); és (ca) az Ereje (śaktiḥ) eme Énnek (asya ātmanaḥ), ami csordultig tele van (pūrṇā) a Tudatosság (saṁvid) nektárjának (amṛta) ízével (rasa), valójában (hi) Ānandaśakti --a Gyönyör Ereje-- (sā ānanda-śaktiḥ). A múlandó (kṣaṇikam) univerzum (viśvam) bizonyosan itt (iha) születik (vitaṣṭam tu), a tiszta Fényből (śuddha-prakāśāt), az Ő saját Ereje által (etasya śaktyā). Most (adhunā eva), szívemben (mama hṛdi), tisztelettel hódolok (abhivande) az Énnek és az (Ő) Erejének (ātma-śaktī), kinek természete (rūpau) az Abszolút Szabadság (svācchandya) (és) Öröm (āhlāda).

fel


 1. Aforizma

यावन्न पुरुषः स्वबन्धं चिनुते तावत्स परमार्थदृष्ट्या जीवन्मुक्तो वान्यो बद्धमात्रो पशुर्वा नूनम्। प्रायेण सर्वे स्वबन्धं न चेतुं शक्न्वन्ति तद्यथा तेषां स्वचित्तदेहपरिमिततामिषतां न द्रष्टुं बोद्धुं वा शक्न्वन्ति प्रतिपदम्। अमी जनाश्चेदमीषां बन्धस्य मात्रां बोद्धुं शक्नुयुस्तदा ते नैतावत्प्रमत्तचित्ता असावधानाः स्युरेव। दुर्दैवाद्यस्माद्बहवस्तत्सत्यं न बोधन्ति तस्मादसङ्ख्यचिन्तावृत्तान्तादिमयलौकिकत्वेन भासमानः संसारो बन्धः पुनः पुनः प्रवर्तते। केऽपि किन्तु स्वबन्धदशां बोधन्ति। येऽज्ञानबन्धैर्मुक्त्यन्विच्छन्तस्ते साधकसञ्ज्ञा न संशयः।

अनेकगुरूपदिष्टैर्नानावादैर्मोहिताः केचित्साधका जगत्यस्मिञ्छोकामिषतां यान्ति। अस्यात्मनोऽहैतुक्या करुणया स्वातन्त्र्यसूत्रं मया विरचितं निःशोकेन स्वतन्त्रताप्रमोदशालिना स्वात्मना तेषां साधकानामेव पुनः सम्बन्धार्थम्। इदानीमेवास्याहैतुक्यापि दयया स्वातन्त्र्यसूत्रस्य रहस्यार्थान् प्रतिपादयितुं विरचयामि वृत्तिमिमाम्। प्रथमसूत्रेण परमार्थः सङ्क्षेपत उक्तः—


यावचिन्त्यावात्मास्य शक्तिश्चैतौ परमार्थो भवतः॥१॥


आत्मा चात्मनः शक्तिश्च यावचिन्त्यौ चित्तातीतौ चिन्ताया अविषयावेतौ स्तः परमार्थोऽनुत्तरम्। सर्वाणि प्रमेयान्यपि भूत्वैताविमौ नित्यमप्रमेयौ स्थितौ स्वबुद्ध्या चानिश्चितौ। इत्थमेतयोः स्वभावोऽशक्यो वचनप्रतिकृतिमूर्त्यादिव्याकारेण वर्णयितुं यतः सर्वोऽयं प्रपञ्च एतयोरुदितः। यथा घटो घटकारस्वभावमुपलब्धुमशक्तस्तथैव चित्तमिदं तत्स्रष्टृस्वरूपस्योपलाभेऽशक्तं।

अत्र च सूत्रेऽस्मिन् आत्मा प्रकाशमात्र इव शुद्धबोधः क्रियाशून्यो निर्दिष्टो ब्रह्मेवाद्वैतवेदान्तदर्शने। प्रकाशो न मनागपि स्फुटं दृश्यज्योतिर्मात्रोऽप्रमेयत्वात्। यत्सत्ताधारमेतद्वक्तुं श्रेयस्या अभिधाया अभावात्प्रकाशशब्दः प्रयुक्तः। प्रकाशमात्रो निष्क्रिय इति हेतोः कर्मशालि विश्वं स्रष्टुं न शक्नोति।

आत्मनः शक्तिर्भवत्यहंविमर्शो य एतस्मै क्रियां दाता। एषोऽहंविमर्शो विमर्शपदमात्रेणापि कीर्तितः। यदि परमार्थः प्रकाशमात्रः स्यात्तदैवाहंविमर्शाभावत्वान्न विश्वं जायेत। यतो विश्वं नीलदेहादिसर्वभोग्यात्मकं तत आत्मना तस्य भोक्त्रा भवितव्यम्। स्वशक्त्यैवाहन्तां यात्वा प्रकाशविमर्शमयो भूत्वा चैष आत्मा विश्वं भोक्तुं शक्नोत्यन्ते। अत एव न परमार्थः कदाचित्प्रकाशमात्रोऽस्त्यपि तु प्रकाशविमर्शमयः परमार्थतः। तदुक्तं श्रीमत्पराप्रावेशिकायाम्

इह खलु परमेश्वरः प्रकाशात्मा प्रकाशश्च विमर्शस्वभावः विमर्शो नाम विश्वाकारेण विश्वप्रकाशेन विश्वसंहरणेन चाकृत्रिमाहमिति विस्फुरणम्। यदि निर्विमर्शः स्यादनीश्वरो जडश्च प्रसज्येत।

इति श्रीक्षेमराजनीत्यात्मनः शक्तिर्विश्वस्य सृष्टिस्थितिसंहारेषु तयैव कृतेष्वहंविमर्शवद्भवन्त्यास्ते। शिवस्त्रिकशासने सूचितः परमात्मा यः परप्रमाता स तु न हि प्रसिद्धः पौराणिकशिवो ब्रह्मविष्णुशिवत्रितयस्य देवो महायोगी यो व्याघ्रचर्मण्यासीनः कैलासगिरौ च वसन्। ये निजाशुद्ध्यसमर्था अविद्वांसोऽपण्डिता ज्ञानविज्ञानरहितास्ते कल्पिताचार्या अवश्यं निरवधिमोहरूपाज्ञानकारकाः । तस्य हेतोः स्वातन्त्र्यसूत्रेऽगाधाज्ञानकृतस्यानन्तसम्भ्रमस्य विनाशार्थ आत्माशब्दः शिवे मया प्रयुज्यते।

एवं च प्रकाशाहन्तारूपेण सर्वस्य भित्तिर्भूत्वात्मशक्ती भवतः परमार्थोऽवश्यम्॥१॥

Yāvanna puruṣaḥ svabandhaṁ cinute tāvatsa paramārthadṛṣṭyā jīvanmukto vānyo baddhamātro paśurvā nūnam| Prāyeṇa sarve svabandhaṁ na cetuṁ śaknvanti tadyathā teṣāṁ svacittadehaparimitatāmiṣatāṁ na draṣṭuṁ boddhuṁ vā śaknvanti pratipadam| Amī janāścedamīṣāṁ bandhasya mātrāṁ boddhuṁ śaknuyustadā te naitāvatpramattacittā asāvadhānāḥ syureva| Durdaivādyasmādbahavastatsatyaṁ na bodhanti tasmādasaṅkhyacintāvṛttāntādimayalaukikatvena bhāsamānaḥ saṁsāro bandhaḥ punaḥ punaḥ pravartate| Ke'pi kintu svabandhadaśāṁ bodhanti| Ye'jñānabandhairmuktyanvicchantaste sādhakasañjñā na saṁśayaḥ|

Anekagurūpadiṣṭairnānāvādairmohitāḥ kecitsādhakā jagatyasmiñchokāmiṣatāṁ yānti| Asyātmano'haitukyā karuṇayā svātantryasūtraṁ mayā viracitaṁ niḥśokena svatantratāpramodaśālinā svātmanā teṣāṁ sādhakānāmeva punaḥ sambandhārtham| Idānīmevāsyāhaitukyāpi dayayā svātantryasūtrasya rahasyārthān pratipādayituṁ viracayāmi vṛttimimām| Prathamasūtreṇa paramārthaḥ saṅkṣepata uktaḥ—


Yāvacintyāvātmāsya śaktiścaitau paramārtho bhavataḥ||1||


Ātmā cātmanaḥ śaktiśca yāvacintyau cittātītau cintāyā aviṣayāvetau staḥ paramārtho'nuttaram| Sarvāṇi prameyānyapi bhūtvaitāvimau nityamaprameyau sthitau svabuddhyā cāniścitau| Itthametayoḥ svabhāvo'śakyo vacanapratikṛtimūrtyādivyākāreṇa varṇayituṁ yataḥ sarvo'yaṁ prapañca etayoruditaḥ| Yathā ghaṭo ghaṭakārasvabhāvamupalabdhumaśaktastathaiva cittamidaṁ tatsraṣṭṛsvarūpasyopalābhe'śaktaṁ|

Atra ca sūtre'smin ātmā prakāśamātra iva śuddhabodhaḥ kriyāśūnyo nirdiṣṭo brahmevādvaitavedāntadarśane| Prakāśo na manāgapi sphuṭaṁ dṛśyajyotirmātro'prameyatvāt| Yatsattādhārametadvaktuṁ śreyasyā abhidhāyā abhāvātprakāśaśabdaḥ prayuktaḥ| Prakāśamātro niṣkriya iti hetoḥ karmaśāli viśvaṁ sraṣṭuṁ na śaknoti|

Ātmanaḥ śaktirbhavatyahaṁvimarśo ya etasmai kriyāṁ dātā| Eṣo'haṁvimarśo vimarśapadamātreṇāpi kīrtitaḥ| Yadi paramārthaḥ prakāśamātraḥ syāttadaivāhaṁvimarśābhāvatvānna viśvaṁ jāyeta| Yato viśvaṁ nīladehādisarvabhogyātmakaṁ tata ātmanā tasya bhoktrā bhavitavyam| Svaśaktyaivāhantāṁ yātvā prakāśavimarśamayo bhūtvā caiṣa ātmā viśvaṁ bhoktuṁ śaknotyante| Ata eva na paramārthaḥ kadācitprakāśamātro'styapi tu prakāśavimarśamayaḥ paramārthataḥ| Taduktaṁ śrīmatparāprāveśikāyām

Iha khalu parameśvaraḥ prakāśātmā prakāśaśca vimarśasvabhāvaḥ vimarśo nāma viśvākāreṇa viśvaprakāśena viśvasaṁharaṇena cākṛtrimāhamiti visphuraṇam| Yadi nirvimarśaḥ syādanīśvaro jaḍaśca prasajyeta|

iti śrīkṣemarājanītyātmanaḥ śaktirviśvasya sṛṣṭisthitisaṁhāreṣu tayaiva kṛteṣvahaṁvimarśavadbhavantyāste| Śivastrikaśāsane sūcitaḥ paramātmā yaḥ parapramātā sa tu na hi prasiddhaḥ paurāṇikaśivo brahmaviṣṇuśivatritayasya devo mahāyogī yo vyāghracarmaṇyāsīnaḥ kailāsagirau ca vasan| Ye nijāśuddhyasamarthā avidvāṁso'paṇḍitā jñānavijñānarahitāste kalpitācāryā avaśyaṁ niravadhimoharūpājñānakārakāḥ | Tasya hetoḥ svātantryasūtre'gādhājñānakṛtasyānantasambhramasya vināśārtha ātmāśabdaḥ śive mayā prayujyate|

Evaṁ ca prakāśāhantārūpeṇa sarvasya bhittirbhūtvātmaśaktī bhavataḥ paramārtho'vaśyam||1||


Amíg (yāvat) egy személy (puruṣaḥ) nem (na) tapasztalja (cinute) saját kötöttségét (sva-bandham), addig (tāvat) ő (saḥ) bizonyosan (nūnam), spirituális szemszögből nézve (paramārthadṛṣṭyā), vagy (vā) egy Jīvanmukta --valaki, aki felszabadult, miközben él-- (jīvat-muktaḥ) vagy (vā) egy másik (anyaḥ) korlátolt létező (paśuḥ), aki csupán (mātraḥ) kötött (baddha). A legtöbb ember (prāyeṇa sarve) nem képes (na... śaknvanti) tapasztalni (cetum) saját kötöttségét (sva-bandham), azaz (tad-yathā), nem képesek (na... śaknvanti) látni (draṣṭum) vagy (vā) megérteni (boddum) minden pillanatban --minden esetben-- (pratipadam), hogy ők saját (sva) mentális (citta) (és) testi (deha) limitációiknak (parimitatā) áldozatai (āmiṣatām). Ha (ced) ezek (amī) az emberek (janāḥ) képesek lennének (śaknuyuḥ) megérteni (boddhum) korlátaik (amūṣām-bandhasya) nagyságát (mātrām), akkor (tadā) ők (te) nem volnának (na... syuḥ eva) ennyire (etāvat) gondtalanok (pramattacittāḥ) (és) figyelmetlenek (asāvadhānāḥ). Sajnos (durdaivāt), mivel (yasmāt) sok ember (bahavaḥ) nem (na) érti (bodhanti) eme (tad) igazságot (satyam), ezért (tasmāt) a transzmigráció --egyik gondolatról a másik gondolatra, egyik testből a másik testbe való vándorlás, és így tovább-- (saṁsāraḥ) (vagyis) kötelék (bandhaḥ), mely a világiság formájában (laukikatvena) jelenik meg (bhāsamānaḥ), mely tele van (maya) számtalan (asaṅkhya) gondolattal (cintā), eseménnyel (vṛttānta), stb. (ādi), zajlik és zajlik (punar punar pravartate). Mindazonáltal (kintu), néhány ember (ke'pi) megérti (bodhanti) saját (sva) kötött (bandha) állapotát (daśām). Őket (te) kétségtelenül (na saṁśayaḥ) spirituális törekvőknek (sādhaka) nevezzük (sañjñāḥ), akik (ye) a spirituális tudatlanság (ajñāna) kötelékéből való (bandhaiḥ) felszabadulást (mukti) keresik (anvicchantaḥ).

Ebben a világban (jagati asmin), néhány (kecid) spirituális törekvő (sādhakāḥ), (mely) meg van zavarodva (mohitāḥ) a számtalan doktrína miatt (nānā-vādaiḥ), amit sok (aneka) spirituális tanító (guru) tanít (upadiṣṭaiḥ), a bánat (śoka) áldozatául esik (āmiṣatāṁ yānti). Eme Én (asya ātmanaḥ), indokolatlan Együttérzéséből (ahaitukyā karuṇayā), megírtam (mayā viracitam) a Svātantryasūtram-ot--Az Abszolút Szabadság aforizmái-- (svātantrya-sūtram) azért (artham), hogy újra összekapcsoljam (punar sambandha) ezen (teṣām-eva) spirituális törekvőket (sādhakānām) saját Énükkel (sva-ātmanā), ami szabad a bánattól (niḥśokena) (és) csordultig tele van (śālinā) Függetlenséggel (svatantratā) (és) Örömmel (pramoda). Most (idānīm eva), az Ő indokolatlan Kegyelméből (asya ahaitukyā... dayayā) szintén (api), megírom (viracayāmi) eme (imām) vṛtti-t vagy kommentárt (vṛttim), hogy kifejtsem (pratipādayitum) a Svātantryasūtram (svātantryasūtrasya) titkos jelentését (rahasya-arthān). Az első aforizma (prathama-sūtreṇa) által a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ) van definiálva (uktaḥ) tömören (saṅkṣepatas)


E kettő (etau), az Én (ātmā) és (ca) az Ő (asya)  Ereje (śaktiḥ)
--aki (yau) felfoghatatlan (acintyau)-- alkotja (bhavataḥ) 
a Legmagasabb Valóságot (parama-arthaḥ)||1||


E kettő (etau), az Én (ātmā) és (ca... ca) az Én (ātmanaḥ) Ereje (śaktiḥ), aki (yau) felfoghatatlan (acintyau) -azaz aki túl (atītau) van az elmén (citta) (és következésképpen) kívül van (aviṣayau) a gondolatok körén (cintāyāḥ)- alkotja (staḥ) a Legmagasabb Valóságot (parama-arthaḥ) (vagy) Abszolútot (anuttaram). Még (api) miután az összes (sarvāṇi) objektummá (prameyāni) vált is (bhūtvā), e bizonyos kettő (etau imau) megmarad (sthitau) szüntelen (nityam) mérhetetlennek --ők sohasem mérhető objektumok-- (aprameyau) és (ca) nem analizálhatók (aniścitau) az egyén intellektusa által (sva-buddhyā) --az intellektus nem képes meghatározni vagy megállapítani, hogy e kettő valójában mi is--. Így (ittham), az Ő (etayoḥ) esszenciális természetüket (sva-bhāvaḥ) lehetetlen (aśakyaḥ) leírni (varṇayitum) részletes kifejtéssel --azaz analízissel-- (vyākāreṇa), amik szavakat (vacana), képeket (pratikṛti), formákat (mūrti), stb. használnak (ādi), mert (yatas) mindezen (ayam-sarvaḥ) megnyilvánulás --az univerzum-- (prapañcaḥ) Belőlük (etayoḥ) árad ki (uditaḥ). Miképp (yathā) egy edény (ghaṭaḥ) nem képes (aśaktaḥ) megérteni (upalabdhum) a fazekas (ghaṭakāra) természetét (sva-bhāvam), úgy (tathā eva) ez (idam) az elme (cittam) is képtelen (aśaktam) megérteni (upalābhe) annak (tad) alkotója (sraṣṭṛ) természetét (sva-rūpasya).

Itt (atra ca), ebben az aforizmában (sūtre asmin) az Én (ātmā) úgy van jelezve (nirdiṣṭaḥ), mint (iva) csupán (mātraḥ) Prakāśa vagy Fény (prakāśa), azaz (,mint) tiszta (śuddha) Tudatosság (bodhaḥ) aktivitás (kriyā) nélkül (śūnyaḥ), mint (iva) Brahma (brahma) a nem-duális (advaita) Vedānta-nak (vedānta)  (nevezett) filozófiai rendszerben (darśane)1 . Természetesen (sphuṭam), Prakāśa (prakāśaḥ) egyáltalán nem (na manāk api) merő (mātraḥ) látható (dṛśya) fény (jyotis), mivel Az nem egy objektum --hiszen Az nem valami, amit tapasztalni lehet-- (aprameyatvāt). Jobb kifejezés híján (abhāvāt-śreyasyāḥ abhidhāyāḥ), a Prakāśa --Fény, Ragyogás-- (prakāśa) szó (śabdaḥ) használatos (prayuktaḥ), hogy leírjuk (vaktum) Ezt (etad), ami (yad) a létezés (sattā) alapja (ādhāram). Merő (mātraḥ) Prakāśa (prakāśa) aktivitás nélkül való (niṣkriyaḥ); ezért (iti hetoḥ) Az nem képes (na śaknoti) megnyilvánítani (sraṣṭum) az univerzumot (viśvam), ami tele van (śāli) aktivitással (karma).

Az Én (ātmanaḥ) ereje (śaktiḥ) az (bhavati) Én-tudatosság (aham-vimarśaḥ), ami (yaḥ) aktivitás (kriyām) ad (dātā) Neki --az Énnek-- (etasmai). Ez (eṣaḥ) az Én-tudatosság -- ahaṁvimarśa-- (aham-vimarśaḥ) úgy is nevezett (api kīrtitaḥ), (mint) "Vimarśa" (vimarśa-pada) tisztán (mātreṇa). Ha (yadi) a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ) csupán (mātraḥ) Prakāśa vagy Fény (prakāśa) lenne (syāt), akkor (tadā eva), az Én-tudatosság (aham-vimarśa) hiánya miatt (abhāvatvāt), az univerzum (viśvam) nem jelenne meg (na... jāyeta)2 . Elérve (yātvā) az Én-tudatosságot (ahantām) az Ő saját Erején keresztül (sva-śaktyā eva) és (ca) egységévé válva (bhūtvā) Prakāśa-nak és Vimarśa-nak --Fény és Én-tudatosság-- (prakāśa-vimarśa-mayaḥ), ez (eṣaḥ) az Én (ātmā) végül (ante) képes (śaknoti) tapasztalni (bhoktum) az univerzumot (viśvam). Ezért (atas eva), a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ) soha sem (asti- na... kadācid) csupán (mātraḥ) Prakāśa vagy Fény (prakāśa), hanem (api tu) Prakāśa és Vimarśa --Fény és Én-tudatosság-- egysége (prakāśa-vimarśa-mayaḥ) valójában (paramārthatas). Eme (bizonyos tanítás) (tad) említve van (uktam) a gyönyörű (śrīmat) Parāprāveśikā-ban(parāprāveśikāyām):

"Itt (iha) az Én-je vagy esszenciája (ātmā) a Legfőbb (parama)  Úrnak (īśvaraḥ) valójában (khalu) Prakāśa vagy Śiva (prakāśa); és (ca) Prakāśa (prakāśaḥ), Vimarśa vagy Śakti (vimarśa) esszenciális természete (sva-bhāvaḥ). Úgy hívják (nāma) Vimarśa (vimarśaḥ)  (aki, amikor játszik) nem más, mint aki megnyilvánítja, (ākāreṇa) láttatja –azaz fenntartja— (prakāśena) és visszavonja (saṁhāraṇena) az univerzumot (viśva... viśva... viśva) és „Természetes (Valódi) (akṛtrima) Én-ként” (aham iti) villan (visphuraṇam)|

Ha (yadi) a (Legfőbb Tudatosság) Vimarśa vagy Śakti nélkül (nirvimarśaḥ) lenne, létezne (syāt), következésképpen (prasajyeta) erőtlen lenne (anīśvaraḥ) és (ca) halott (jaḍaḥ)|"

A szerint, amit a tiszteletreméltó Kṣemarāja mondott (śrī-kṣemarāja-nītyā), az Én (ātmanaḥ) Ereje (śaktiḥ), az univerzum (viśvasya) megnyilvánulása, fenntartása és visszavonása közben (sṛṣṭi-sthiti-saṁhāreṣu) -(melynek mindegyikét) szintén eme (Erő) Maga (tayā eva) hajtja végre (kṛteṣu)-, tovább (āste) létezik (bhavantī), mint (vat) Én-tudatosság (aham-vimarśa). A Trika rendszerben (trika-śāsane), Śiva (śivaḥ) úgy van meghatározva (sūcitaḥ), mint a Legmagasabb (parama) Én (ātmā), aki a Legmagasabb (para) Tapasztaló (pramātā), és nem (saḥ tu na hi), mint a jól-ismert (prasiddhaḥ) puranikus (paurāṇika) Śiva (śivaḥ), a triád (tritayasya) istene (devaḥ), (mely) Brahmā, Viṣṇu és Śiva (brahma-viṣṇu-śiva) (hármasából áll), aki (yaḥ) egy nagy (mahā) Yogī (yogī), aki tigris bőrön (vyāghra-carmaṇi) ül (āsīnaḥ) és (ca) a Kailāsa hegyen (kailāsa-girau) él (vasan). Azok (te) a képzelt spirituális tanítók (kalpita-ācāryāḥ), akik (ye) erőtlenek saját (nija) tisztátalanságuk (aśuddhi) miatt (asamarthāḥ), (s akik) tudatlanok (avidvāṁsaḥ) (és) tanulatlanok (apaṇḍitāḥ), (akik) teoretikus és tapasztalati tudás --teória és közvetlen tapasztalás-- (jñāna-vijñāna) híján vannak (rahitāḥ), (azok) minden bizonnyal (avaśyam) a spirituális tudatlanság (ajñāna) ágensei (kārakāḥ), minek formája (rūpa) a véget nem érő (niravadhi) káprázat (moha). Ezért (tasya hetoḥ), hogy feloldjam (vināśa-arthe) eme végtelen (ananta) tévedést (sambhramasya), amit a kifürkészhetetlen (agādha) tudatlanság (ajñāna) teremt (kṛtasya), a Svātantryasūtra-ban (svātantryasūtre), az "Ātmā" --az Én-- (ātmā) kifejezést (śabdaḥ) használtam (mayā prayujyate), "Śiva" értelmében (śive)4 .

Így (evam ca), lévén (bhūtvā) mindennek (sarvasya) alapja (bhittiḥ), Prakāśa --Fény-- és Én-tudatosság (prakāśa-ahantā) --Vimarśa-- formájában (rūpeṇa), az Én és az (Ő) Ereje (ātma-śaktī)  alkotja (bhavataḥ) bizonyosan (avaśyam) a Legmagasabb Valóságot (parama-arthaḥ)||1||

1 További információ Prakāśa és Vimarśa témaköréről a Trika-ban (nem-duális kashmiri shaivizmus), olvasd el a Trika 1ésTrika 2 dokumentumokat. A nem-duális Vedānta, egyike a Vedānta három fajtájának. Emellett, a Vedānta, mint egész, a hat ortodox (a szent Veda-kon alapuló) filozófiai egyike Indiában: Olvasd el az Első Lépések 1, Első Lépések 2 és az Első Lépések 3 dokumentumokat, további érvényes információkért.Return 

2 Egy Én-tudatossággal összekapcsolt univerzum feltárulásának koncepciója tűnhet egy nagyon bonyolultnak és csupán emberfeletti létezők számára elérhetőnek, de nagyon egyszerű. Csak válaszold meg ezt: Mikor éltél valaha az "Éned" nélkül? Soha, mert érzed a létezésedet minden pillanatban, annak ellenére, hogy az intellektusod teóriát teória után gyárt a képzelt előző és/vagy elkövetkező nemlétezésről. Teljesen biztos vagyok ebben, mert érzem az "Énemet" teljes mértékben. Tény, hogy senki sem érzi az "Énjét" részlegesen. Emellett, ennek az "Énnek" itt kell lennie, különben az univerzum értelmetlen, azaz az univerzum nem képes létezni itt "Én" nélkül. Képzelj el egy univerzumot "ÉN" nélkül most: "… haza vezetek" vagy " … szeretlek …" vagy "… van egy kutyám", stb. A "Mi" koncepciója mivel egy kiterjesztett "Én", szintén nem létezhet. Például, képzeld el ezt: "… emberek vagyunk", "…, eme köztársaság alapítói", stb. Ugyanez érvényes a "te", "ő" stb. alakokkal.
[A példák sajnos nem működnek tökéletesen magyar nyelven. Ennek az az oka, hogy mivel a magyar ragozó nyelv, így a személyes névmást (én, te, ő, stb.) a mondatban, magára ölti az ige alakja, vagyis hiába hagyom ki az "én" szót a mondatból, ami a célja lenne a példának, az ige jelzi, hogy milyen személyes névmás áll előtte, akár le van írva, akár nincs. (pl.: (én) nézem, (te) nézed, (mi) nézzük). Az angol nyelv másképp működik ezért ott a példa szemléletes: "… drive home" vagy "… love …". Leírt személyes névmás vagy alany nélkül a mondat értelmét veszti. a ford]. Egyik előző mondat sem lenne még csak leírható sem az "Én", itt és most jelenléte nélkül. Én-ség nélkül, az univerzum jelenléte nem lehetséges, mert így hiányozna az univerzum tapasztalója. Ha senki sem tapasztalja az univerzumot, akkor az egyáltalán nem jelenik meg. Tehát az univerzum és az Én-tudatosság közötti kapcsolat természetes. A teljese "Én-ség" nélküli univerzum ötlete csupán mentális síkon létezik, mert soha senki nem tapasztalta azt. Ez egy misztérium: Sok ember beszél egy "Én-ség" nélkül, a múltban vagy a jövőben létező univerzumról, de ezzel egy időben senki sem tapasztalta azt teljes mértékben soha! Ha az olvasó képes megérteni az előző mondatom mögötti lényeget, akkor lehet egy saját "Én-tudatosság" feltárulása. Semmi bonyolult nincs ebben.Return 

3 Igen gyakori a Trika-val foglalkozó szövegekben, hogy az univerzumot úgy definiálják, mint "kék, test, stb." hogy kifejtsék azt, hogy az univerzum objektumokból áll, mint kék szín, test, stb. Ezen objektumok jelenléte lényegtelen volna, ha nincs valaki, aki tapasztalja azokat. Ez a tapasztaló az Én.Return 

4 A Trika-ban az Én és az Ő Ereje úgy nevezett, mint: Śiva és Śakti. Az ő technikai nevük Prakāśa és Vimarśa, rendre. Van egy általános hit, miszerint Śiva a Trika rendszerben a jól ismert puranikus Śiva (az isten, aki a Purāṇa-kban vagy az ősi elbeszélő történetekben, melyek egyfajta kommentárjaiként működnek a szent Veda-knak, tűnik fel), aki egy nagy aszkéta, aki egy bizonyos szent hegyen él, stb. Emellett, Śakti gyakran azonosításra kerül eme isten második feleségével (Pārvatī), stb., stb. Mindezen frankó puranikus történeteknek a világon semmi dolga nincs a Trika által definiált Śiva-val és Śakti-val, mert ebben a rendszerben ők felfoghatatlanok és még csak meg sem foghatók gondolatban. Hogyan lehetnének akkor ők két ember, jellemzőkkel és sztorikkal? Elmondható, hogy Śiva és Śakti Trika-n belüli koncepciója egy nagyon hosszú (több évszázados) evolúciója a róluk megjelenő primitív puranikus koncepciónak. Tény, hogy a Trika alapvető szövegeinek semmi dolga sincs a Veda-kkal, Purāṇa-kkal és így tovább, mert kizárólag tantrikusak.

Mindazok az emberek, akiknek nincs elég tudásuk és tapasztalatuk a filozófiáról és spiritualitásról, akik erőtlenek saját tisztátalanságuk miatt, amikor felöltik a képzelt spirituális tanító szerepét, valójában a spirituális tudatlanság közvetítőivé válnak, ami végtelen összezavarodások formájában jelenik meg, mint amilyen ez is, hogy összekeverik a Trika formátlan és attribútumok nélküli Śiva-ját a puranikus Śiva-val, akinek van formája és tele van attribútumokkal. Hogy véget vessek ennek a kavarodásnak, melyet ezek a képzelt spirituális tanítók okoztak, az "Ātmā" szót használom "Śiva" helyett.Return 

fel


 2. Aforizma


तयोरुभयोः स्वरूपं स्वातन्त्र्यानन्दात्मकैकघनत्वेनापि तत्सन्तताध्ययनाय वचोविषय एव द्विधाकृतम्॥२॥


तयोरुभयोरात्मशक्त्योः स्वरूपं स्वभावः स्वाच्छन्द्यप्रमोदमयैकघनत्वेनापि तद्द्विधाकृतं वचोविषये वचनापेक्षयैव तत्स्वरूपसन्ततोपोद्घातार्थम्। प्रकाशश्च विमर्शश्च नित्यसम्बन्धेनैकवस्तुनावतिष्ठेते। एतयोर्व्यतिरेकः केवलं वचोविषये बुद्ध्या तत्बोधाय यावद्वा यावद्वा। एवं नास्त्यात्मशक्तिरात्मन एव व्यतिरिक्ता कदाचन। किञ्चात्मा स्वशक्त्या सह नहि ज्योतिर्नादमनोदेहादिसगुणप्रमेया अपि तु तस्याक्षयनिर्विकारसाक्षी। तद्विशदीकृतं श्रीस्पन्दनिर्णये

यस्तु तत्तत्त्वमितीह तच्छब्देनास्य निर्देशः कृतः स

स्वातन्त्र्यामुक्तमात्मानं...।

इति श्रीप्रत्यभिज्ञाकारिकोक्तनीत्या कल्पितस्यैवापारमार्थिकस्वरूपस्य न तु तत्त्वतः पारमार्थिकस्य।

इति श्रीक्षेमराजोपदेशतो न त्वेवं स्मर्यमाणत्वं तत्तत्त्वं प्रतिपद्यत इतीह स्पन्दे (१-१३) स्पन्दतत्त्वमात्मशक्तिरूपं निर्दिष्टं तच्छब्देनायं तु शब्दो नास्ति परमार्थस्तत्त्वतो यतः परमार्थो सर्वदोच्चाररहितं वस्तु। येषां ध्यानपूजासेवादिकुर्वतां जनानां कृत आत्मैव वचोविषये स्वागाधशक्त्या चोच्चार्यस्तदीश्वरब्रह्मादिकशब्दैर्वर्णनीयो भवति। इत्थमेष आत्मा द्विरूपत्वेन यो वर्णनीयः कल्पितज्ञाता च योऽवर्णनीयो वस्तुतः सज्ज्ञाता च। आत्मा च न स्वस्वतन्त्रतया हीनः कदाचन यतः शब्दविषये तदीश्वरब्रह्मादिकल्पितप्रमाता भूत्वापि स स्वतन्त्रः सततं स्थितः।

अहमात्मास्मीति नाहमात्मास्मीति वेमौ सङ्कल्पौ वचनप्रदेश एवात्मशब्दस्य कल्पितत्वात्। निःसन्देहमहंशब्दो वक्ष्यमानोऽपि कल्पितः। अनया रीत्योक्तोपदेशेन सर्वा विरोधोक्तिर्द्वैताद्वैतयोर्नष्टा सुनिश्चितम्।

यदि परमार्थो तदीश्वरब्रह्मादिशब्दात्मककल्पितज्ञातारं न कल्पेत तदा स न केनऽपि व्यवहर्तुं शक्येत कदाचित्। यद्येवं च नास्तिक्यमपि न स्यात्तदीश्वरब्रह्मादिसञ्ज्ञाभावत्वात्। अत्र त्वं पुनरुपलभस आत्मनः स्वातन्त्र्यं यस्मान्नानाशब्दसञ्ज्ञिततां लब्ध्वा स सर्वशब्दातीतस्वस्वरूपे नित्यं सर्वत्रावस्थितः। एष विभव्यात्मा सर्वदा स्तुतो भवतु॥२॥


Tayorubhayoḥ svarūpaṁ svātantryānandātmakaikaghanatvenāpi tatsantatādhyayanāya vacoviṣaya eva dvidhākṛtam||2||


Tayorubhayorātmaśaktyoḥ svarūpaṁ svabhāvaḥ svācchandyapramodamayaikaghanatvenāpi taddvidhākṛtaṁ vacoviṣaye vacanāpekṣayaiva tatsvarūpasantatopodghātārtham| Prakāśaśca vimarśaśca nityasambandhenaikavastunāvatiṣṭhete| Etayorvyatirekaḥ kevalaṁ vacoviṣaye buddhyā tatbodhāya yāvadvā yāvadvā| Evaṁ nāstyātmaśaktirātmana eva vyatiriktā kadācana| Kiñcātmā svaśaktyā saha nahi jyotirnādamanodehādisaguṇaprameyā api tu tasyākṣayanirvikārasākṣī| Tadviśadīkṛtaṁ śrīspandanirṇaye

Yastu tattattvamitīha tacchabdenāsya nirdeśaḥ kṛtaḥ sa

Svātantryāmuktamātmānaṁ...|

iti śrīpratyabhijñākārikoktanītyā kalpitasyaivāpāramārthikasvarūpasya na tu tattvataḥ pāramārthikasya|

iti śrīkṣemarājopadeśato na tvevaṁ smaryamāṇatvaṁ tattattvaṁ pratipadyata itīha spande (1-13) spandatattvamātmaśaktirūpaṁ nirdiṣṭaṁ tacchabdenāyaṁ tu śabdo nāsti paramārthastattvato yataḥ paramārtho sarvadoccārarahitaṁ vastu| Yeṣāṁ dhyānapūjāsevādikurvatāṁ janānāṁ kṛta ātmaiva vacoviṣaye svāgādhaśaktyā coccāryastadīśvarabrahmādikaśabdairvarṇanīyo bhavati| Itthameṣa ātmā dvirūpatvena yo varṇanīyaḥ kalpitajñātā ca yo'varṇanīyo vastutaḥ sajjñātā ca| Ātmā ca na svasvatantratayā hīnaḥ kadācana yataḥ śabdaviṣaye tadīśvarabrahmādikalpitapramātā bhūtvāpi sa svatantraḥ satataṁ sthitaḥ|

Ahamātmāsmīti nāhamātmāsmīti vemau saṅkalpau vacanapradeśa evātmaśabdasya kalpitatvāt| Niḥsandehamahaṁśabdo vakṣyamāno'pi kalpitaḥ| Anayā rītyoktopadeśena sarvā virodhoktirdvaitādvaitayornaṣṭā suniścitam|

Yadi paramārtho tadīśvarabrahmādiśabdātmakakalpitajñātāraṁ na kalpeta tadā sa na kena'pi vyavahartuṁ śakyeta kadācit| Yadyevaṁ ca nāstikyamapi na syāttadīśvarabrahmādisañjñābhāvatvāt| Atra tvaṁ punarupalabhasa ātmanaḥ svātantryaṁ yasmānnānāśabdasañjñitatāṁ labdhvā sa sarvaśabdātītasvasvarūpe nityaṁ sarvatrāvasthitaḥ| Eṣa vibhavyātmā sarvadā stuto bhavatu||2||



Ennek ellenére (api) e kettő (tayoh-ubhayoḥ) esszenciális természete
(sva-rūpam) egy masszív egység (eka-ghanatvena), mely Abszolút Szabadságból (svātantrya) és Gyönyörből (ānanda) áll (ātmaka), mely a szavak (vacas) szintjén (viṣaye) kettébomlik (dvidhā-kṛtam), csupán (eva)  
a mély tanulmányozás céljából (tad-santata-adhyayanāya)||2||


Annak ellenére (api), hogy e Kettő (tayoḥ-ubhayoḥ) -az Én és az (Ő) Erejének- (ātma-śaktyoḥ) esszenciális természete (sva-bhāvaḥ) (vagy) svarūpa-ja (sva-rūpam) egy összetett egység (eka-ghanatvena), mely Abszolút Szabadságból (svācchandya) (és) Örömből (pramoda) áll (maya), a szavak (vacas) síkján (viṣaye) -a szavak (vacana) tekintetében (apekṣayā eva)- kétfelé bomlik (tad-dvidhā-kṛtam), annak (tad) esszenciális természete (sva-rūpa)1 közeli (santata) analizálásáért (artham-upodghāta). Prakāśa (prakāśaḥ) és (ca... ca) Vimarśa (vimarśaḥ) --Fény és Én-tudatosság, azaz az Én és az Ő Ereje -- elválaszthatatlanul (nityasambandhena) áll (avatiṣṭhete), egy Valóságként (eka-vastunā). Azok (etayoḥ) elkülönültsége vagy különbsége (vyatirekaḥ) a szavak (vacas) síkján (viṣaye) (van jelen) kizárólag (kevalam) az intellektus számára, hogy megérthesse mindkettőt (buddhyā tad-bodhāya), amennyire lehetséges (yāvat vā yāvat vā). Így (evam), sohasem létezik (na asti.... kadācana) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), ami elkülönül vagy különbözik (vyatiriktā) Magától az Éntől (ātmanaḥ eva). Emellett (kiñca), az Én (ātmā), az Ő saját Erejével (sva-śaktyā) együtt (saha), nem objektumok (prameyāḥ) felruházva attribútumokkal (sa-guṇa) (,mint) fény (jyotis), hang (nāda), elme (manas), test (deha), stb. (ādi), hanem (api tu) a múlhatatlan (akṣaya), változatlan (nirvikāra) Szemlélője (sākṣī) annak --azoknak az objektumoknak--(tasya)2 . Ez a pont (tad) tisztázva van (viśadī-kṛtam) a tiszteletreméltó Spandanirṇaya-ban (śrī-spandanirṇaye):

"Ez (saḥ) a különleges meghatározás (nirdeśaḥ) Arról --a Spanda-ról-- (asya), ami (yaḥ) a "tad" szó (tad) által (śabdena) jön létre (kṛtaḥ) itt --a 13. aforizma utolsó sorában-- (iha): "tattattvam" (vagy) "e (Spanda) princípium" (tad tattvam iti), a képzelt (tapasztalóra) utal (kalpitasya eva), minek természete (sva-rūpasya) nem a Legmagasabb Valóság (apāramārthika), és tény (tattvatas), hogy nem (na tu) a (Tapasztalóra) aki a Legmagasabb Valóság (pāramārthikasya), megegyezően azzal, ami ki lett fejtve (ukta-nītyā) a tiszteletreméltó (śrī) Pratyabhijñākārikā-kban --más néven Īśvarapratyabhijñā-- (pratyabhijñākārikā):

'Az Én (ātmānam) soha sincs megfosztva (amuktam) az Abszolút Szabadságtól (svātantrya... iti)…'|"

A tiszteletreméltó (śrī) Kṣemarāja (kṣemarāja) tanítása szerint (upadeśataḥ), itt (iha), a Spandakārikā-k I-13 (spande 1-13) —"Mindazonáltal (tu) e (tad) (Spanda) princípium (tattvam) így (evam) nem (na) tapasztalható vagy realizálható (pratipadyate), (azaz), mint egy felidézett állapot (smaryamāṇatvam)-, a Spanda princípium (spanda-tattvam), minek természete (rūpam) az Én (ātma) Ereje (śakti), jelezve van (nirdiṣṭam) a "tad" --az-- (tad) szó által (śabdena), de (tu) ez (ayam) a szó (śabdaḥ) nem (na-asti) a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ) valójában (tattvatas), mert (yatas) a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ), szüntelen (sarvadā) Valóság (vastu) a kiejtésen (szavakon) (uccāra) túl (rahitam). Azon emberek (janānām) segítségére (kṛte), akik (yeṣām) meditációt (dhyāna), imádatot (pūjā), szolgálatot (sevā), stb. (ādi) gyakorolnak (kurvatām), az Én Maga (ātmā eva) a szavak (vacas) síkján (viṣaye) és (ca) Saját kifürkészhetetlen Erején keresztül (sva-agādha-śaktyā), kiejthetővé (uccāryaḥ) válik (bhavati), azaz leírható lesz (varṇanīyaḥ) szavak által (śabdaiḥ) (,mint) Az (tad), Úr (īśvara), Abszolút (brahma) és így tovább (ādika). Így (ittham), eme (eṣaḥ) Énnek (ātmā) két formája van (dvi-rūpatvena): egy fiktív (kalpita) megismerő (jñātā), aki (yaḥ) leírható (varṇanīyaḥ), valamint (ca... ca) egy valódi (sat) Megismerő (jñātā), aki (yaḥ) nem írható le (avarṇanīyaḥ) valójában (vastutas)3 . Emellett (ca), az Én (ātmā) soha sincs (na... kadācana) híján (hīnaḥ) az Ő Abszolút Szabadságának (sva-svatantratayā), mivel (yatas) még akkor is (api), amikor kitalált (kalpita) tapasztalóvá (pramātā) válik (bhūtvā) a szavak (śabda) síkján (viṣaye) (,mint) Az (tad), Úr (īśvara), Abszolút (brahma), stb. (ādi), Ő (saḥ) folyamatosan (sthitaḥ) megmarad (satatam) Szabadnak (svatantraḥ).

"Én (aham) vagyok (asmi) az Én (ātmā... iti) " vagy (vā) "Én (aham) nem (na) az Én (ātmā... iti) vagyok (asmi) ", e két (imau) képzet vagy koncepció (saṅkalpau), a szavak (vacana) világában (pradeśe) (létezik) csupán (eva), mivel az "Én" kifejezés egy kitaláció (ātma-śabdasya kalpitatvāt). Természetesen (niḥsandeham), az "Én" (aham) kifejezés (śabdaḥ), amiről később beszélni fogunk (vakṣyamānaḥ), szintén (api) fiktív (kalpitaḥ). Így (anayā rītyā), az említett tanítás szerint (ukta-upadeśena), minden (sarvā) vita vagy közös ellentét (virodha-uktiḥ) a dualizmus és a non-dualizmus között (dvaita-advaitayoḥ), minden bizonnyal fel lett oldva (naṣṭā suniścitam)4 .

Ha (yadi) a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ) nem találja fel (na... kalpeta) a fiktív (kalpita) tapasztalót (jñātāram), (mely olyan) fogalmakból (śabda) áll (ātmaka) (,mint) Az (tad), Úr (īśvara), Abszolút (brahma), stb. (ādi), akkor (tadā) Azt (saḥ) nem lehetne (na... śakyeta) elemeznie (vyavahartum) senkinek (na kena api), soha (na... kadācid) --senki sem lenne képes a Legmagasabb Valósággal foglalkozni soha--. És (ca) ha így lenne (yadi evam) --ha senki sem lenne képes a Legmagasabb Valósággal foglalkozni, a Rá való utalás hiánya miatt--, akkor még (api) az ateizmus (nāstikyam) sem létezne (na syāt), a kifejezések (sañjñā) (,mint) Az (tad), Úr (īśvara), Abszolút (brahma), stb. (ādi) hiánya miatt (abhāvatvāt). Itt (atra) észleled (tvam... upalabhase) újra (punar) az Abszolút Szabadságát (svātantryam) az Énnek (ātmanaḥ), mert (yasmāt) miután Önmagát ismertté tette (sañjñitatām labdhvā) különböző (nānā) szavak által (śabda), Ő (saḥ) megmarad (avasthitaḥ) továbbra (nityam) is (és) mindenhol (sarvatra) az Ő saját esszenciális természetében (sva-sva-rūpe), ami túl van (atīta) minden (sarva) szón (śabda)5 .(Legyen) eme (eṣaḥ) ragyogó (vibhavi) Én (ātmā) dicsőítve (bhavatu- stutaḥ) mindig! (sarvadā)||2||

1 Ez mindig monoteizmus annak ellenére, hogy a Legmagasabb Valóság tanulmányozhatóságáért, Az ketté bomlik: az Énre és az Én Erejére. Az "egy összetett egység" kifejezés által, eredendő egységük tisztán jelezve van. A kettéosztás tehát csupán a Legmagasabb Valóság tanulmányozása céljából hasznos. Mindazonáltal, észben kell tartania mindenkinek, hogy az Én és az Ő Ereje egy Valóságot alkot. Ha egyiket ismered, ismered a másikat is; ők az érme két oldala.Return 

2 Az Én és az Ő Ereje nem objektumok, hanem a Legmagasabb Szubjektum vagy Szemlélője az objektumok sokaságának, vagyis az univerzumnak. Ők sohasem tapasztalhatók és következésképpen nem lehetnek emlékezés tárgya, úgy, ahogy valaki egy emlékszik egy objektumra. Például, ha látsz egy almát, emlékezhetsz a formájára, színére, illatára, stb. De ez nem lehetséges a Legmagasabb Valósággal. Ez a pont alapvető és kritikus. Mivel a Legmagasabb Valóságnak (Az Én és az Ő Ereje, ahogy az az első aforizmában tételezve volt) nincs formája esszenciálisan, mert téren és időn túl van, az egyén realizálhatja vagy felismerheti a Legmagasabb Valóságot, de sohasem tapasztalhatja Azt úgy, mint egy objektumot. Amikor a spirituális megvilágosodás elérkezik (azaz a Legmagasabb Valóság felismerése), az egyén nem lát, hall, érint, stb. semmi "különlegeset", hanem Annak jelenléte, mint Legmagasabb Szubjektum, aki egy páratlan Szemlélője az univerzumnak, teljes mértékben evidenssé válik. Ezt maradéktalanul meg kell érteni. Az Én és az Én Erejének kettébontása azért történik, hogy segítse az intellektust eme Valóság megértésében, ami felfoghatatlan, azaz egy hétköznapi elme nem tud gondolni rá helyesen.Return 

3 Az olyan kifejezések, mint "tattattvam" (eme Princípium), "spandatattvam" (Spanda princípium), "Úr", "Abszolút", stb. stb. tény, hogy nem az Én és az Ő Ereje (a Legmagasabb Valóság), mert Ők túl vannak a kiejthetőségen mindig, azaz Ők nem kimondhatók soha. Mindazonáltal, az Én Maga találja fel mindezen jelzőket vagy neveket azért, hogy a spirituális praxist végző emberek képesek legyenek utalni Rá, egy megfelelő módon. Ő tehát ezt csupán a szavak aktivitásának terepén teszi, ahogy az nyilvánvaló, az Ő saját Ereje által. Ennek eredményeképpen, az Én egy kettős formát ölt: Bár Ő valójában leírhatatlan, Ő leírhatóvá teszi Magát. Ő a valódi Tudó vagy Tapasztaló (a Szemlélő vagy Legmagasabb Szubjektum), de ezzel egy időben, Ő eljátsza a szerepét egy fiktív tudónak vagy tapasztalónak, aki olyan kifejezések formájában jelenik meg, mint "Az, "Úr", "Abszolút", "Isten", stb. Ez a jelentés.Return 

4 Az Én mindig Szabad és Független. Ezen azt értem, hogy Neki semmi dolga nincs az egyén elméjének állapotával, tetteivel, sikereivel, kudarcaival, életével, halálával és hasonlókkal. Ő abszolút Legmagasabb és a hétköznapi elme nem képes megérteni Őt helyesen soha. Habár, Ő realizálható vagy felismerhető közvetlen tapasztalás által. Ő rendkívül Szabad, mert még miután fel is ölti a fiktív tapasztaló vagy tudó állapotát, amit úgy nevezzük "Az, "Úr", "Abszolút", "Isten", stb., Ő fenntartja Saját Szabadságát mindig.

Emellett, az "Én vagyok az Én [I am the Self]" vagy "Én nem vagyok az Én [I am not the Self]" képzetek kizárólag a szavak világában léteznek, mivel az "Én" szó egyszerűen az Én találmánya. Ezért van az, hogy amikor valaki realizálja vagy felismeri az Ént, nincs "Én ["I"]", ami "Ő-vé ["Him"]" válik és így tovább. [A mondat furcsasága abból adódik, hogy az eredeti angol szövegben az "I" és a "Self" szavak magyarázatáról van szó, ám a magyar nyelvben nincs két ilyen szó, csak egy: "Én".] Csupán : "Ez ["This"]" feltárja "Magát["Himself"]". Ha megvizsgálod az "Én vagyok az Én [I am the Self]" kifejezést, észreveszed, hogy "I" nem más, mint a "Self" [magyarul mindkét szó "Én"], akkor miért jelennek meg külön a mondatban? Ez nagyon mély dolog. A titok annyi, hogy a kifejezés csupán egy "vikalpa" az egyén elméjében. Igen, általában a vikalpa a "gondolat" szinonimája, de a bölcs Patañjali szerint a Yogasūtra-k I, 9-ben a "vikalpa" használható kimondottan a szóbeli tudásra alapuló mentális módosulásra vagy fluktuációra, mely olyan valamire utal, ami nem létezik. Ebben az esetben, az "Én vagyok az Én" kifejezés mögötti valóság szintén nem létezik valójában (ez csak verbális tudás vagy kogníció), mert az "Én" már eleve az "Én". Az Én [I] és Én [Self] közötti különbség csupán a szavak világában létezik és nem a "valóságban". Amikor valaki elolvas egy ilyen kifejezést, azaz "Én vagyok az Én" vagy akár "Én nem vagyok az Én", akkor az elméje felölti a fluktuáció állapotát, amit vikalpa-nak nevezhetünk Patañjali szerint. Tehát, e kifejezés mögötti valóság csupán az elmében jelenik meg a szavak folyásán keresztül. Értesz engem? Az Ég szerelmére, nagyon remélem, hehe!

Továbbá, a dualitás és non-dualitás közötti minden ellentét véget ér, mert mindkettő csupán a szavak terepén jelenik meg. Dualizmusnak és non-dualizmusnak semmi köze nincs a politeizmushoz és monoteizmushoz. NEM, felejtsd el ezt a félreértést, ha jelen volt az elmédben. A dualizmus azt jelenti, amikor az individuum "nem" az Én teljes mértékben, hanem egy teremtménye vagy megnyilvánulása Annak, míg a non-dualizmus azt tételezi, hogy az individuum az Én teljes mértékben. Nyilvánvaló, hogy ebben a világban, a dualizmus nyer az esetek többségében. Ennek ellenére nem létezik ellentét e kettő közt. A látszólagos ellentét csak a szavakban tárul fel és sohasem "valódi tényként". Úgy értem, ha valaki realizálja az Ént teljesen, semmi problémája nem lesz sem a dualizmussal sem a non-dualizmussal. Meg fogja érteni mindkettőt egyszerre. A vita csak azon emberek elméjében jelenik meg, akik még nem realizálták az Ént. Mivel ők nem Én-realizált emberek, így a szavak hálójába esnek. Mivel minden szó az Ő Ereje által jön létre kizárólag, eme Legmagasabb Erő becsapja a legtöbb embert folyamatosan és visszatartja őket az Én-realizáció elérésétől.Return 

5 A spirituális praxist, mint meditáció, imádat, szolgálat, stb. végző emberek tudnak foglalkozni a Legmagasabb Valósággal (azaz képesek megnevezni Azt, utalni Rá), mert a Legmagasabb Valóság létrehozott egy fiktív tapasztalót vagy tudót, mely a "nevek" formájában jelenik meg, amik Azt írják le (pl.: az "Isten" szó). Ha Az nem találta volna fel ezeket a neveket, senki sem lenne képes utalni a Legmagasabb Valóságra, semmilyen úton-módon, mert Annak természete felfoghatatlan (vagyis emberi megértésen túl van). Még azok is gondban lennének, akik tagadják a Legmagasabb Valóság létezését, és nem viccelek. Hogyan tagadsz valamit, ha nem tudod, először hogyan nevezd azt meg? Ez egy másik oka, amiért a Legmagasabb Valóság tagadói, egyszerűen bizonyítják Annak létezését.

Végül, te (az olvasó) könnyedén észreveheted újra, mennyire abszolút Szabad az Én, mivel Önmagát ismertté teszi a számos kifejezés által, miközben Ő örökre és minden saját esszenciális természetében nyugszik, az Ő Saját Állapotában (a Turya-ban vagy a tudatosság negyedik állapotában, a Szemlélő Állapotában), ami a szavak egyszerűen nem képesek elérni. Ez azt jelenti, hogy akár a bölcsek királya marad, akár a bolondoké, Ő Isteni Autonómiáját és Függetlenségét élvezi mindig. Semmi sem zavarhatja az Ő Állapotát és semmi sem akadályozhatja az Ő Akaratát. Mivel az egész univerzum egy merő megnyilvánulása az Ő fényűző Erejének, mi vagy ki állhatna az Ő útjába? Ha bárki megpróbálja blokkolni az Ént valahogyan, ő maga az Én szintén. Mivel az Én sohasem blokkolhatja az Ént, Ő megmarad érintetlennek mindig. Amikor valaki realizálja Őt, az Ő esszenciális valóságában, megtapasztalja a Szabadság szó valódi jelentését, annak minden tekintetében.

Rengeteg ember egyszerűen képtelen megérteni a tanításomat még. Kik ők? Az Én, természetesen. És ha egy napon végül megérti a tanításomat, az szintén az Én. Ő így jelenik meg, saját fenséges Erején keresztül, a tudatlanság és a megvilágosodás állapotiban egyszerre, egy időben. Mindenesetre, Ő folyamatosan megmarad az Ő saját Állapotában, mint mindennek Magja. Ő változatlan és ezért Ő még egy millimétert sem mozdul, soha. Minden változás az Ő Ereje által nyilvánul meg, de végül, egyáltalán nem létezik változás. Ez a látszólagos ellentmondás nem érthető meg teljesen, amíg valaki nem realizálja Őt az Ő Erején keresztül. Amikor valaki megtapasztalja az Én-realizációt, felismeri saját valódi Énjét, és ebben a pillanatban azt is realizálja, hogy ő mindig is az Én volt. Bár a realizáció vagy felismerés új, az egyén saját természete mindig ugyanaz az Én. Legyen eme ragyogó Én dicsőítve mindig!Return 

fel


 3. Aforizma


आत्मा प्रकाशात्मकशुद्धबोधोऽपि सोऽहमिति वचोविषये स्मृतः॥३॥


यः प्रकाशात्मकशुद्धबोधः सारत एवानन्द्यात्मा वचनविषये स्वशक्त्याहंविमर्शेनाहंस्थितित्वं लभते। यदैष आत्मा परमार्थहृदयः परमप्रमाता विश्वोत्तीर्णस्थितो न जातु विकल्पेऽप्युल्लेखितुं शक्यस्तदा कुतः सोऽहंरूपं भवितुं शक्नुयात्। अस्य शक्त्या किन्त्वात्मैवाहंभावेन परिणमति सङ्कुचिताहन्तामयाहङ्कारमात्र आत्मन उत्कर्षं निर्देशायेति यावत्॥३॥


Ātmā prakāśātmakaśuddhabodho'pi so'hamiti vacoviṣaye smṛtaḥ||3||


Yaḥ prakāśātmakaśuddhabodhaḥ sārata evānandyātmā vacanaviṣaye svaśaktyāhaṁvimarśenāhaṁsthititvaṁ labhate| Yadaiṣa ātmā paramārthahṛdayaḥ paramapramātā viśvottīrṇasthito na jātu vikalpe'pyullekhituṁ śakyastadā kutaḥ so'haṁrūpaṁ bhavituṁ śaknuyāt| Asya śaktyā kintvātmaivāhaṁbhāvena pariṇamati saṅkucitāhantāmayāhaṅkāramātra ātmana utkarṣaṁ nirdeśāyeti yāvat||3||



Bár (api) az Én (ātmā) tiszta (śuddha) Tudatosság (bodhaḥ), melyet Prakāśa vagy Fény (prakāśa) alkot (ātmaka), a szavak (vacas) síkján (viṣaye) úgy hívjuk (smṛtaḥ) Őt (saḥ): „Én” (aham iti)||3||


A gyönyör teli (ānandi) Én (ātmā), aki (yaḥ) esszenciálisan (sāratas eva) tiszta (śuddha) Tudatosság (bodhaḥ), (mely) Prakāśa-ból vagy Fényből (prakāśa) áll (ātmaka), eléri (labhate) az "Én" (aham) státuszát (sthititvam), a szavak (vacana) síkján (viṣaye), az Ő saját Ereje által (svaśaktyā) (ami megjelenik), mint Én-tudatosság (aham-vimarśena). Amikor (yadā) eme (eṣaḥ) Én (ātmā) -a Magja vagy Szíve (hṛdayaḥ) a Legmagasabb Valóságnak (parama-artha)-, (aki) a Legmagasabb (parama) Tapasztaló (pramātā) megmarad (sthitaḥ) az univerzumon (viśva) túl (uttīrṇa), akkor még csak gondolatban (vikalpe) sem (śakyaḥ- na jātu-api) határolható körül (ullekhitum), akkor (tadā) hogyan (kutas) képes (śaknuyāt) Ő (saḥ) "Énné" (aham-rūpam) válni (bhavitum)? Mindazonáltal (kintu), az Én Maga (ātmā eva), Saját Ereje által (asya śaktyā) válik (bhāvena pariṇamati) "Énné" (aham), hogy jelezze (nirdeśāya) Saját (ātmanaḥ) felsőbbrendűségét (utkarṣam) az alacsony (mātre) egóval szemben (ahaṅkāra), mely korlátolt (saṅkucita) Én-ségből (ahantā) áll (maya). Ez a jelentés (iti yāvat)1 ||3||

1 Az Én mindörökké a Legmagasabb Valóság Magja vagy Szíve. Őt nem lehet még csak körülírni sem gondolatban semmilyen módszerrel, mert Ő a Legmagasabb Tudó vagy Tapasztaló (és nem egy objektum). Következésképpen, Ő sohasem válik "Énné" valójában, kivéve a szavak univerzumában. Ő ezt az Ő saját Erején keresztül teszi meg. Emellett, az Ő látszólagos átváltozása "Énné" arra van, hogy jelezze felsőbbrendűségét az alacsony egóval szemben, ami egyszerűen Én-ség, a korlátoltság mezején. Ez a jelentés eleve nagyon tiszta a szövegből is, de akartam kicsit csiszolni a témakörön.Return 

fel


 4. Aforizma

मयात्मशक्तिविवरणमिदानीमारब्धम्—


या प्रथमस्पन्दात्मिकास्य शक्तिः साहंविमर्श एव॥४॥


आत्माविक्रियस्वरूपे शुद्धबोधाब्धौ सहसोदिता सूक्ष्मस्फुरितरूपेण मनागूर्मिः। सेयमूर्मिरात्मशक्तिरहंविमर्शवदुद्गच्छती। स्वशक्त्या चात्मा स्वसत्तां प्रत्यक्षमनुभवति। अत एवात्मा स्वशक्तिसहितोऽहंरूपः खलु निर्दिष्टः। स्वशक्तिं विनात्मा स्वसत्तां ज्ञातुं न शक्नुयात्तदविद्वांश्च स स्यात्प्रकाशमात्रो निर्बल एव।

सत्यं कॢप्तौ सत्यासत्यावसत्यं चेति सत्यत्रयम्। सत्यमिति परमसत्यं तद्यथैष आत्मा स्वशक्त्युपेतः सङ्क्षेपतः परमार्थः स्वातन्त्र्यानन्दैकघनरूपकः प्रकाशविमर्शमयोऽसंशयम्। कॢप्तौ सत्यासत्यावित्यात्मशक्तेरसङ्ख्येयप्रपञ्चा अनित्यतासुखदुःखलक्षणाः — तव देहः स्थूलोऽस्तीति तव देहः कृशोऽस्ति वा दृष्टान्तरूपेण। पूर्वोक्तदृष्टान्तापेक्षया यदि वा यत्सत्यमसत्यं वा तत्सर्वं कॢप्तसत्यं कॢप्तासत्यं वा तस्यानित्यतासुखदुःखसम्बन्धत्वात्। अन्ततोऽसत्यमित्यभावरूपेण सम्पूर्णासत्यं वक्ष्यमानं यत्केवलं वचनमात्रमिव वर्तते न तु वस्तुतः।

यदा यदात्मा केनाप्युक्तः कथितस्तदा तदा तत्सर्वं न सत्यं तत्त्वतः परमार्थतोऽपि त्वात्मशक्तेः प्रपञ्चो वचनक्षेत्रे सर्वदा। अत एव सत्यं परमार्थरूपं न शकितं वाच्य आरोढुं सर्वथा। एवं सारभूतसत्यं परमार्थात्मकं नानाशब्दाविषयकं स्वानुभवसम्बन्धि भवति नित्यं। यद्येवं कोऽर्थः कस्याप्यात्मज्ञानशालिशास्त्रेण — यतः सत्यस्य परमार्थस्य प्रत्यभिज्ञायै साधकस्य तत्स्वभावप्रपञ्चाद्युपलाभेन प्रयोजनम्। किञ्चाभ्यासस्य केनचित्प्रकारेणानुभवपुण्यराशीकरणं वक्ष्यमानं सादखेनावश्यं करणीयम्। तद्विना सत्यं न साधकस्य प्रकाशते कदाचन यस्माद्यद्यपीदृक्प्रकाशनं भवेत्तथापि तन्निरर्थकं स्यात्साधकस्यैवायोग्यत्वात्।

यद्धि यद्वाच्य आरूढं तत्तदात्मशक्त्या कॢप्तं कृतम्। अत्रार्थे सर्वमिदं स्वशक्तेर्विजृम्भितं देहाहङ्कारमनोविषयादिप्रमेयरूपकं केवलं कल्पितं न तु सत्यं परमार्थः प्रकाशविमर्शमयो नूनं खलु - दृष्टान्तरूपेण यदा यदा केनाप्यहमयं चित्तदेहादिविशेषोपेतो जनोऽस्मीत्युक्तं तदा तदा तत्सर्वमात्मशक्तिकल्पितमेव यतः स पारमार्थिकात्मानन्यरूपत्वेनोच्चारातीतस्तिष्ठति नित्यम्। नानाशब्दभिः स्वशक्तिः कॢप्तजनकुलपुरप्रदेशभुवनादीनि सृजत्यास्तेऽनवरतम्। तत्सर्वं सत्तावत्तात्त्विकं च न संशयः सम्यग्वास्तविकात्मशक्त्युत्थितत्वात्किन्तु तत्सर्वं सङ्कोचविषये सुखदुःखविकारादिसम्बन्धि कल्पितं खलु न च स्वाच्छन्द्यप्रमोदशालि स्वस्वरूपं परमसत्यमेव।

सङ्कोचरङ्गभूमौ स्तः कृल्प्तौ सत्यासत्यावनित्यतासुखदुःखलक्षनौ - अहमयं देहोऽस्मीति त्वमस्य प्रदेशस्यासीति वयं मनुष्यजातीयाः स्म इतीदं सुखावहमस्तीत्यदोऽसुखावहमस्तीति ते मम मित्राः सन्तीत्यस्ति तस्य विशेष इत्यादि केचिद्दृष्टान्ताः। अयमात्मशक्तिकृतः प्रमातृप्रमाणप्रमेयसमूहः सम्यक्तात्त्विकोऽपि सम्यक्कॢप्तं परन्तु। आत्मा परप्रमाता साक्षादनित्यतासुखदुःखाद्यसङ्युक्तो भवति तस्याकल्पितत्वात्। स्वशक्तेः सर्वमिदं च कल्पितं नाटकमिव विश्वरूपेण केवलं स्वतन्त्रात्मप्रत्यभिज्ञार्थं न चान्यथा। यो न स्वस्वच्छन्दात्मप्रत्यभिज्ञायामुद्यतः सः खलु बद्धोऽनेन च हेतुनेदृग्बाध्योऽन्यदेहमेतद्देहादन्यविकल्पमेतद्विकल्पादित्यादि संसरन्न विरमति।

असत्यं सम्पूर्णशून्यमभावरूपं वक्ष्यमानं शब्दविषयभिन्नं न मनागपि भवति कदाचित्। केन हेतुनेति यतस्तत्कल्पितसम्पूर्णशून्यं केनापि सदा प्रमीयते। को तस्य प्रमातेति पारमार्थ्यात्मकसत्यमेव। किं बहुनात्मनोऽभावोऽन्यत्कल्पितमात्मशक्त्या कृतमसन्देहम्। अन्यानि सौषुप्तादिरूपशून्यानि सर्वदैव सत्ताशालीनि तेषां स्मर्यमानत्वादभावस्तु न स्मर्यते कदाचनात्मनः स्मारकस्य नित्यसन्निधेः।

स्वसाङ्ख्यप्रवचनसूत्रे श्रीव्यासेन सत्यता तथा सूचिता

सत्यं यथार्थे वाङ्मनसे यथा दृष्टं यथानुमितं यथा श्रुतं तथा वाङ्मनश्चेति। परत्र स्वबोधसङ्क्रान्तये वागुक्ता सा यदि न वञ्चिता भ्रान्ता वा प्रतिपत्तिबन्ध्या वा भवेदिति एषा सर्वभूतोपकारार्थं प्रवृत्ता न भूतोपघाताय यदि चैवमप्यभिधीयमाना भूतोपघातपरैव स्यान्न सत्यं भवेत्पापमेव भवेत्। तेन पुण्याभासेन पुण्यप्रतिरूपकेण कष्टं तमः प्राप्नुयात्तस्मात्परीक्ष्य सर्वभूतहितं सत्यं ब्रूयात्।

इति। असौ तु सत्यता श्रीमद्व्यासेन निर्दिष्टानित्यतासुखदुःखमयविश्वरूपकल्पितानुषक्ता केवलं तद्यथा महाबुधस्य व्याख्या कॢप्तसत्यासत्यविषयगतैव। वास्तविकसत्यता नैवमपि तु सारभूतात्मात्मकस्वस्वरूपावस्थानम्। यद्यपि श्रीव्यासेनोपदिष्टेव सत्यता केनाप्यभ्यस्ता स तत्करोति स्वस्वतन्त्रानन्द्यात्मावस्थानयुक्त्या न चान्यथा। तदनुसारेणात्मावस्थानस्य सत्यविषयगतत्वात्तद्भवति सत्यता परमा सर्वकालं नूनम्॥४॥

Mayātmaśaktivivaraṇamidānīmārabdham—


Yā prathamaspandātmikāsya śaktiḥ sāhaṁvimarśa eva||4||


Ātmāvikriyasvarūpe śuddhabodhābdhau sahasoditā sūkṣmasphuritarūpeṇa manāgūrmiḥ| Seyamūrmirātmaśaktirahaṁvimarśavadudgacchatī| Svaśaktyā cātmā svasattāṁ pratyakṣamanubhavati| Ata evātmā svaśaktisahito'haṁrūpaḥ khalu nirdiṣṭaḥ| Svaśaktiṁ vinātmā svasattāṁ jñātuṁ na śaknuyāttadavidvāṁśca sa syātprakāśamātro nirbala eva|

Satyaṁ kḷptau satyāsatyāvasatyaṁ ceti satyatrayam| Satyamiti paramasatyaṁ tadyathaiṣa ātmā svaśaktyupetaḥ saṅkṣepataḥ paramārthaḥ svātantryānandaikaghanarūpakaḥ prakāśavimarśamayo'saṁśayam| Kḷptau satyāsatyāvityātmaśakterasaṅkhyeyaprapañcā anityatāsukhaduḥkhalakṣaṇāḥ — Tava dehaḥ sthūlo'stīti tava dehaḥ kṛśo'sti vā dṛṣṭāntarūpeṇa| Pūrvoktadṛṣṭāntāpekṣayā yadi vā yatsatyamasatyaṁ vā tatsarvaṁ kḷptasatyaṁ kḷptāsatyaṁ vā tasyānityatāsukhaduḥkhasambandhatvāt| Antato'satyamityabhāvarūpeṇa sampūrṇāsatyaṁ vakṣyamānaṁ yatkevalaṁ vacanamātramiva vartate na tu vastutaḥ|

Yadā yadātmā kenāpyuktaḥ kathitastadā tadā tatsarvaṁ na satyaṁ tattvataḥ paramārthato'pi tvātmaśakteḥ prapañco vacanakṣetre sarvadā| Ata eva satyaṁ paramārtharūpaṁ na śakitaṁ vācya āroḍhuṁ sarvathā| Evaṁ sārabhūtasatyaṁ paramārthātmakaṁ nānāśabdāviṣayakaṁ svānubhavasambandhi bhavati nityaṁ| Yadyevaṁ ko'rthaḥ kasyāpyātmajñānaśāliśāstreṇa — Yataḥ satyasya paramārthasya pratyabhijñāyai sādhakasya tatsvabhāvaprapañcādyupalābhena prayojanam| Kiñcābhyāsasya kenacitprakāreṇānubhavapuṇyarāśīkaraṇaṁ vakṣyamānaṁ sādakhenāvaśyaṁ karaṇīyam| Tadvinā satyaṁ na sādhakasya prakāśate kadācana yasmādyadyapīdṛkprakāśanaṁ bhavettathāpi tannirarthakaṁ syātsādhakasyaivāyogyatvāt|

Yaddhi yadvācya ārūḍhaṁ tattadātmaśaktyā kḷptaṁ kṛtam| Atrārthe sarvamidaṁ svaśaktervijṛmbhitaṁ dehāhaṅkāramanoviṣayādiprameyarūpakaṁ kevalaṁ kalpitaṁ na tu satyaṁ paramārthaḥ prakāśavimarśamayo nūnaṁ khalu - Dṛṣṭāntarūpeṇa yadā yadā kenāpyahamayaṁ cittadehādiviśeṣopeto jano'smītyuktaṁ tadā tadā tatsarvamātmaśaktikalpitameva yataḥ sa pāramārthikātmānanyarūpatvenoccārātītastiṣṭhati nityam| Nānāśabdabhiḥ svaśaktiḥ kḷptajanakulapurapradeśabhuvanādīni sṛjatyāste'navaratam| Tatsarvaṁ sattāvattāttvikaṁ ca na saṁśayaḥ samyagvāstavikātmaśaktyutthitatvātkintu tatsarvaṁ saṅkocaviṣaye sukhaduḥkhavikārādisambandhi kalpitaṁ khalu na ca svācchandyapramodaśāli svasvarūpaṁ paramasatyameva|

Saṅkocaraṅgabhūmau staḥ kṛlptau satyāsatyāvanityatāsukhaduḥkhalakṣanau - Ahamayaṁ deho'smīti tvamasya pradeśasyāsīti vayaṁ manuṣyajātīyāḥ sma itīdaṁ sukhāvahamastītyado'sukhāvahamastīti te mama mitrāḥ santītyasti tasya viśeṣa ityādi keciddṛṣṭāntāḥ| Ayamātmaśaktikṛtaḥ pramātṛpramāṇaprameyasamūhaḥ samyaktāttviko'pi samyakkḷptaṁ parantu| Ātmā parapramātā sākṣādanityatāsukhaduḥkhādyasaṅyukto bhavati tasyākalpitatvāt| Svaśakteḥ sarvamidaṁ ca kalpitaṁ nāṭakamiva viśvarūpeṇa kevalaṁ svatantrātmapratyabhijñārthaṁ na cānyathā| Yo na svasvacchandātmapratyabhijñāyāmudyataḥ saḥ khalu baddho'nena ca hetunedṛgbādhyo'nyadehametaddehādanyavikalpametadvikalpādityādi saṁsaranna viramati|

Asatyaṁ sampūrṇaśūnyamabhāvarūpaṁ vakṣyamānaṁ śabdaviṣayabhinnaṁ na manāgapi bhavati kadācit| Kena hetuneti yatastatkalpitasampūrṇaśūnyaṁ kenāpi sadā pramīyate| Ko tasya pramāteti pāramārthyātmakasatyameva| Kiṁ bahunātmano'bhāvo'nyatkalpitamātmaśaktyā kṛtamasandeham| Anyāni sauṣuptādirūpaśūnyāni sarvadaiva sattāśālīni teṣāṁ smaryamānatvādabhāvastu na smaryate kadācanātmanaḥ smārakasya nityasannidheḥ|

Svasāṅkhyapravacanasūtre śrīvyāsena satyatā tathā sūcitā

Satyaṁ yathārthe vāṅmanase yathā dṛṣṭaṁ yathānumitaṁ yathā śrutaṁ tathā vāṅmanaśceti| Paratra svabodhasaṅkrāntaye vāguktā sā yadi na vañcitā bhrāntā vā pratipattibandhyā vā bhavediti eṣā sarvabhūtopakārārthaṁ pravṛttā na bhūtopaghātāya yadi caivamapyabhidhīyamānā bhūtopaghātaparaiva syānna satyaṁ bhavetpāpameva bhavet| Tena puṇyābhāsena puṇyapratirūpakeṇa kaṣṭaṁ tamaḥ prāpnuyāttasmātparīkṣya sarvabhūtahitaṁ satyaṁ brūyāt|

iti| Asau tu satyatā śrīmadvyāsena nirdiṣṭānityatāsukhaduḥkhamayaviśvarūpakalpitānuṣaktā kevalaṁ tadyathā mahābudhasya vyākhyā kḷptasatyāsatyaviṣayagataiva| Vāstavikasatyatā naivamapi tu sārabhūtātmātmakasvasvarūpāvasthānam| Yadyapi śrīvyāsenopadiṣṭeva satyatā kenāpyabhyastā sa tatkaroti svasvatantrānandyātmāvasthānayuktyā na cānyathā| Tadanusāreṇātmāvasthānasya satyaviṣayagatatvāttadbhavati satyatā paramā sarvakālaṁ nūnam||4||


Most (idānīm), elkezdem (mayā... ārabdham) a kifejtést vagy diskurzust (vivaraṇam) az Én (ātma) Erejéről (śakti)


Az Ő (asya) Ereje (śaktiḥ sā), mit (yā)  az első (prathama) Vibráció --mozzanat-- (spanda) alkot (ātmikā), valójában (eva)
az Én-Tudatosság (aham-vimarśaḥ)||4||


Az Én (ātma) változatlan esszenciális természetében (avikriya-sva-rūpe), ami a tiszta (śuddha) Tudatosság (bodha) egy óceánja (abdhau), hirtelen (sahasā) feltámad (uditā) egy könnyű (manāk) hullám (ūrmiḥ), egy finom (sūkṣma) lüktetés (sphurita) formájában (rūpeṇa). Ez a hullám itt (sā iyam ūrmiḥ) az Én (ātma) Ereje (śaktiḥ), (mely) Én-tudatosságként (aham-vimarśa-vat) tárul fel (udgacchatī). És (ca) az Én (ātmā), az Ő saját Erején keresztül (sva-śaktyā) realizálja (pratyakṣam anubhavati) Saját (sva) létezését (sattām). Ezért (atas eva), az Én (ātmā), karöltve (sahitaḥ) az Ő (sva) Erejével (śakti), valójában (khalu) úgy jelzett (nirdiṣṭaḥ), mint "Én" (aham-rūpaḥ). Az Ő Ereje (sva-śaktim) nélkül (vinā), az Én (ātmā) nem képes (na śaknuyāt) tudni (jñātum) Saját (sva) létezéséről (sattām), és (ca) eme (tad) tudatlanságában (avidvān), Ő (saḥ) csupán merő (mātraḥ) Prakāśa vagy Fény (prakāśa) volna (syāt) (és következésképpen) erőtlen (nirbalaḥ eva)1 .

"(1) Igazság (satyam), (2) kitalált (kḷptau) igazság és valótlanság (satya-asatyau), és (ca) (3) az Igazság hiánya (asatyam... iti)", (ez az) igazság hármas csoportja (satya-trayam). Az "Igazság" (satyam iti), a Legmagasabb (parama) Igazság (satyam), név szerint (tad-yathā), eme (eṣaḥ) Én (ātmā) az Ő saját (sva) Erejével (śakti) felvértezve (upetaḥ); röviden (saṅkṣepataḥ), (Ez a) Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ), (mely) Fényből és Én-tudatosságból (prakāśa-vimarśa) áll (mayaḥ), (mely) az Abszolút Szabadság (svātantrya) (és) Gyönyör (ānanda) egységét (eka-ghana) formálja (rūpakaḥ), kétségtelenül (asaṁśayam). "Kitalált (kḷptau) igazság és valótlanság (satya-asatyau iti)" (nem más, mint) az Én Erejének (ātma-śakteḥ) számtalan (asaṅkhyeya) megnyilvánulása (prapañcāḥ), melynek karaktere (lakṣaṇāḥ) a múlandóság (anityatā), öröm (sukha) (és) bánat (duḥkha). Például (dṛṣṭānta-rūpeṇa): "A te (tava) tested (dehaḥ) kövér (asti-sthūlaḥ... iti)" vagy (vā) "A te (tava) tested (dehaḥ) vékony (asti-kṛśaḥ... iti)". Az előbb említett (pūrva-ukta) példák (dṛṣṭānta) tekintetében (apekṣayā), akár (yadi vā) igaz (yad satyam) vagy (vā) valótlan (asatyam), mindez (tad-sarvam) egy kitalált (kḷpta) igazság (satyam) vagy (vā) egy kitalált (kḷpta) valótlanság (asatyam), mert a múlandósággal (anityatā), örömmel (sukha) (és) bánattal (duḥkha) kapcsolatos (tasya... sambandhatvāt). Végül (antatas), az "Igazság hiánya" (asatyam iti)  az abszolút (sampūrṇa) valótlanság (vagy az Igazság abszolút hiánya) (asatyam) -amiről később beszélni fogunk- (vakṣyamānam), a nem-létezés (abhāva) formájában (rūpeṇa), ami (yad) csupán (kevalam) merő (mātram) szóként (iva-vacana) létezik (vartate), és (tu) nem (na) valóságként (vastutas)2 .

Amikor (yadā yadā... tadā tadā) az Én (ātmā) kifejtésre (uktaḥ) (vagy) leírásra kerül (kathitaḥ) valaki (kenāpi) által, mindezen (kifejtés és leírás) (tad sarvam) nem (na) teljesen (samyak) igaz (satyam) valójában (tattvatas) -a legmagasabb értelemben (parama-arthatas)-, hanem (api tu) az Én (ātma) Erejének (śakteḥ) egy megnyilvánulása (prapañcaḥ), mindig (sarvadā) a szavak (vacana) síkján (kṣetre). Ezért (atas eva), nem (na) lehetséges (śakitam) az Igazság (satyam), minek természete (rūpam) a Legmagasabb Valóság (parama-artha), szavakkal való (vācye) megfogalmazása (āroḍhum) semmilyen módon (na... sarvathā). Így (evam), az esszenciális (sāra-bhūta) Igazság (satyam), ami (ātmakam) a Legmagasabb Valóság (parama-artha) (és) ami nem tartozik (aviṣayakam) a szavak (śabda) sokaságához (nānā), mindig (nityam) az egyén saját (sva) tapasztalatával (anubhava) kapcsolatos (sambandhi). Ha ez így van (yadi evam), (akkor) mi (kaḥ) a célja (arthaḥ) valaki számára (kasya-api) az Énről való (ātma) tudással (jñāna) teli (śāli) szövegeknek (śāstreṇa)? Mert (yatas), az Igazság (satyasya), azaz a Legmagasabb Valóság (parama-arthasya) felismeréséért (pratyabhijñāyai), egy spirituális törekvőnek (sādhakasya) meg kell értenie (upalābhena prayojanam) Annak --a Legmagasabb Valóságnak-- (tad) természetét (sva-bhāva), megnyilvánulásait (prapañca), stb. (ādi). Emellett (kiñca), a bizonyos (kenacid) típusú (prakāreṇa) gyakorlatok által (abhyāsasya), a törekvőnek (sādakhena) érdemeket (puṇya) (és) tapasztalatokat (anubhava) kell gyűjtenie (rāśīkaraṇam... avaśyam karaṇīyam)-ez később lesz kifejtve- (vakṣyamānam). E (tad) nélkül (vinā), az Igazság (satyam) soha (kadācana) nem (na) tárul fel (prakāśate) a törekvő számára (sādhakasya), mivel (yasmāt) még ha (yadi api) egy ilyen (īdṛk) feltárulás (prakāśanam) meg is történik (bhavet), akkor is, (tathā api) az (tad) haszontalan és értelmetlen (nirarthakam) lenne (syāt), mert a törekvő maga (még) nem alkalmas (sādhakasya eva ayogyatvāt)3 .

Akármi is (yad hi yad) van kifejezve szavak által (vācye ārūḍham), az kitalált (vagy) gyártott (tad tad... kḷptam kṛtam) az Én Ereje által (ātma-śaktyā). Ebben az értelemben (atra arthe), az Ő Erejének (sva-śakteḥ) mindezen (sarvam-idam) megnyilvánulása (vijṛmbhitam) a tudhatók (prameya) formájában (rūpakam), (mint) test (deha), egó (ahaṅkāra), elme (manas), dolgok (viṣaya), stb. (ādi) csupán (kevalam) egy kitaláció (kalpitam) és egyáltalán nem (na tu... nūnam khalu) az Igazság (satyam), azaz a Legmagasabb Valóság (parama-arthaḥ), mely Prakāśa-ból vagy Fényből (prakāśa) (és) Vimarśa-ból vagy Én-tudatosságból (vimarśa) áll (mayaḥ) - Például (dṛṣṭānta-rūpeṇa), akármit is (yadā yadā... tadā tadā) mond valaki (kena api... uktam): "Én (aham) vagyok (asmi) ez (ayam) a személy (janaḥ), felvértezve (upetaḥ) konkrét (viśeṣa) elmével (citta), testtel (deha), stb. (ādi... iti)", mindez (tad-sarvam) egy kitalációja (kalpitam eva) az Én (ātma) Erejének (śakti), mert (yatas) mivel az ő természete --a személy természete, aki ezt kimondja-- (rūpatvena) azonos (ananya) az esszenciális (pāramārthika) Énnel (ātmā), ő --egy ilyen személy-- (saḥ) szüntelen (nityam) megmarad (tiṣṭhati) a kimondhatóságon (uccāra) túl (atītaḥ) --vagyis ami ő valójában, az nem megfogalmazható szavakkal--. Az Ő (sva) Ereje (śaktiḥ), különböző szavakon keresztül (nānā-śabdabhiḥ), szüntelen (anavaratam) megnyilvánulva tartja (sṛjatī āste) a kitalált (kḷpta) embereket (jana), kitalált (kḷpta) családot (kula), kitalált (kḷpta) városokat (pura), kitalált (kḷpta) országokat (pradeśa), kitalált (kḷpta) világokat (bhuvana), stb. (ādi). Mindez (tad-sarvam) létezik (sattāvat) és (ca) valós (tāttvikam), kétségtelenül (na saṁśayaḥ), mivel az Én (ātma) Erejéből (śakti) tárul fel (utthitatvāt), ami teljességgel (samyak) Valós (vāstavika). Mindazonáltal (kintu), mindez (tad-sarvam) valójában (khalu) egy kitaláció (kalpitam), (egy kitaláció) mely az örömhöz (sukha), bánathoz (duḥkha), változáshoz (vikāra), stb. (ādi) tartozik (sambandhi), a limitáció (saṅkoca) terepén (viṣaye), és (ca) nem (na) az egyén saját (sva) esszenciális természetéhez (sva-rūpam) (vagy) a Legmagasabb (parama) Igazsághoz (satyam eva), mely csordultig tele van (śāli) Abszolút Szabadsággal (svācchandya) és Gyönyörrel (pramoda)4 .

A limitáció (saṅkoca) színpadán (raṅga-bhūmau), létezik (staḥ) a kitalált (kṛlptau) igazság és valótlanság (satya-asatyau), minek karaktere (lakṣanau) a múlandóság (anityatā), öröm (sukha) (és) bánat (duḥkha) -Néhány (kecid) példa (dṛṣṭāntāḥ): "Én (aham) vagyok (asmi) ez (ayam) a test (dehaḥ... iti)", "Te (tvam-asi) ebből az országból származol (asya pradeśasya... iti)", "Mi (vayam) emberi (smaḥ) lények vagyunk (manuṣyajātīyāḥ... iti)", "Ez (idam-asti) kellemes (sukhāvaham... iti)", "Az (adas-asti) kellemetlen (asukhāvaham... iti)", "Ők (te) a (santi) barátaim (mama-mitrāḥ... iti)", "Ő jobban érzi magát (asti tasya viśeṣaḥ iti)", stb. (iti-ādi). Habár (api) eme (ayam) tapasztaló (pramātṛ), tapasztalás (pramāṇa) (és) tapasztalható --a tapasztalt objektum-- (prameya) összessége (samūhaḥ), az Én (ātma) Ereje által (śakti) gyártott (kṛtaḥ), teljes mértékben (samyak) valósak (tāttvikaḥ), ennek ellenére (parantu) teljes mértékben (samyak) kitaláltak (kḷptam). Az Én (ātmā), a Legmagasabb (para) Tapasztaló (pramātā) személyesen (sākṣāt), nem kapcsolódik (asaṅyuktaḥ bhavati) a múlandósággal (anityatā), örömmel (sukha), bánattal (duḥkha) és így tovább (ādi), mert Ő nem egy kitaláció (tasya akalpitatvāt). És (ca) mindezen (sarvam-idam) kitalációja (kalpitam) az Ő Erejének (sva-śakteḥ), (mely) az univerzum (viśva) formájában jelenik meg (rūpeṇa), mint (iva) egy dráma (nāṭakam), csupán (kevalam) a Szabad (svatantra) Én (ātma) felismeréséért (pratyabhijñā-artham) létezik és (ca) nem (na) másért (anyathā). Az (saḥ) valójában (khalu) kötött (baddhaḥ), aki (yaḥ) nem (na) szándékozik (udyataḥ) felismerni (pratyabhijñāyām) saját (sva) Szabad (svacchanda) Énjét (ātma), és (ca) ez okból kifolyólag (anena hetunā), egy ilyen (īdṛk) kötött személy (bādhyaḥ) nem (na) szűnik meg (viramati) vándorolni (saṁsaran) e testből (etad-dehāt) a másik (anya) testbe (vikalpam), e gondolatról (etad-vikalpāt) a másik (anya) gondolatra (vikalpam), stb. (iti-ādi)5 .

Az Igazság hiánya (asatyam) (vagy) az abszolút (sampūrṇa) üresség (śūnyam), minek természete (rūpam) a nem-létezés (abhāva) -amiről később beszélünk- (vakṣyamānam), a szavak (śabda) síkjától (viṣaya) eltekintve (bhinnam),  egyáltalán nem létezik soha (na manāk api bhavati kadācit). "Miért (kena hetunā iti)?", mert (yatas) eme (tad) kitalált (kalpita) abszolút (sampūrṇa) üresség (śūnyam) mindig (sadā) tapasztalva (pramīyate) van valaki által (kenāpi). Ki (kaḥ) a tapasztalója (pramātā) ennek --a képzelt abszolút ürességnek-- (tasya... iti)? Az Igazság (satyam eva), azaz a Legmagasabb Valóság (pāramārthya-ātmaka)! Röviden (kim bahunā), a nem-létezése (abhāvaḥ) az Énnek (ātmanaḥ), kétségtelenül (asandeham) egy másik (anyat) kitaláció (kalpitam), amit az Én Ereje (ātma-śaktyā) gyárt (kṛtam). A többi üresség (anyāni... śūnyāni), a mély-alvás (sauṣupta), stb. (ādi) formájában (rūpa), szüntelen (sarvadā eva) tele van (śālīni) létezéssel (sattā), mert lehet rájuk emlékezni (teṣāṁ smaryamānatvāt), ám (tu) a nem-létezésre (abhāvaḥ) nem lehet emlékezni (na smaryate kadācana), az Emlékező (smārakasya), azaz az Én (ātmanaḥ), szüntelen jelenléte miatt (nitya-sannidheḥ)6 .

Az ő Sāṅkhyapravacanasūtra-jában (sva-sāṅkhyapravacanasūtre), , a tiszteletreméltó Vyāsa (śrī-vyāsena), így (tathā) fogalmazza meg (sūcitā) az igazmondást (satyatā):

"A Valódiság vagy Igazmondás (satyam) összhangban van (yathā) a beszéddel (vāc) (és) elmével --manas vagy manasa-- (manase), a tények szerint (arthe). Miképp (yathā... yathā... yathā) (az) látott (dṛṣṭam), kikövetkeztetett (anumitam) (és) hallott (śrutam), úgy (tathā) a beszédnek (vāc) és (ca) elmének (manaḥ... iti) (léteznie (kell); azaz, valakinek azt kell mondania és gondolnia pontosan, amit lát, kikövetkeztet vagy hall). Ez után (paratra), az (sā) a szó (vāc) (igaz, ami) kimondott (uktā) az egyén saját tudásának (sva-bodha) átadása céljából (saṅkrāntaye) (más embereknek), ha (yadi) az (bhavet) nem (na) csaló (vañcitā), zavaró (bhrāntā) vagy (vā... vā) értelmetlen (pratipattibandhyā... iti). Eme (szó) (eṣā) minden (sarva) lény (bhūta) jólétét (artham-upakāra) szolgálja (pravṛttā), (és) nem (na) (azon) lények (bhūta) sértését (upaghātāya). És (ca) így (evam api) ha (yadi) (eme) kimondott szó (abhidhīyamānā) fő célja (parā eva syāt), más létezők (bhūta) bántása (upaghāta), az nem lehet (na... bhavet) igazság (satyam) …csupán (eva- bhavet) bűn (pāpam). Eme tettetett (ābhāsena) erényen (puṇya) keresztül (tena), (ami) csupán látszólagosan (pratirūpakeṇa) (valódi) erény (puṇya), az egyén a pokol fájdalmas sötétségébe (tamaḥ-kaṣṭam) kerül (prāpnuyāt). Ez okból kifolyólag (tasmāt), miután meg lett vizsgálva (parīkṣya), az egyénnek az igazságot (satyam) kell mondania (brūyāt), ami előnyös (hitam) minden (sarva) létező számára (bhūta... iti)."

Habár (tu), eme (asau) igazmondás (satyatā), melyet a tiszteletreméltó (śrīmat) Vyāsa (vyāsena) jegyzett meg (nirdiṣṭā), csupán (kevalam) a kitalációval (kalpita) kapcsolatos (anuṣaktā), minek formája (rūpa) az univerzum (viśva), (mely) tele van (maya) múlandósággal (anityatā), örömmel (sukha) (és) bánattal (duḥkha), vagyis (tad-yathā) a nagy bölcs (mahābudhasya) kifejtése (vyākhyā) a kitalált (kḷpta) igazság (satya) (és) valótlanság (asatya) terepén (viṣaya) mozog (gatā eva). A Valódi (vāstavika) igazmondás (satyatā) nem (na) ez (evam), hanem (api tu) az egyén saját (sva) természetében (sva-rūpa) való állás (avasthānam), minek természete (ātmaka) az esszenciális (sāra-bhūta) Én (ātma). Még (api) ha (yadi) az igazmondás (satyatā), melyet (iva) a tiszteletreméltó Vyāsa (śrī-vyāsena) tanított (upadiṣṭā), gyakorolva is van (abhyastā) valaki által (kena-api), ő (saḥ) azt (tad) az egyén saját (sva) Szabad (svatantra (és) Gyönyör teli (ānandi) Énjében (ātma) állva (yuktyā-avasthāna) teszi (karoti), és (ca) nem (na) másképp (anyathā). Következésképpen (tad-anusāreṇa), mivel az Énben állás az Igazság (satya) terepén (viṣaya) mozog (ātma-avasthānasya... gatatvāt), az --az Énben állás-- (tad) valójában (nūnam) a (bhavati) legmagasabb (paramā) igazmondás (satyatā) mindig (sarva-kālam)7 ||4||

1 Az Én alapvetően Prakāśa vagy Fény. Ha Ő csupán ez lenne, Ő soha nem volna tudatos Saját létezéséről. Ebben az esetben, nem tárulna fel univerzum eredményként, mert az "Én" (Aham) az univerzális tapasztalás sarokköve. Az Ő Ereje úgy is ismert, mint Vimarśa, ami, Én-tudatosságként megjelenve, realizáltatja Vele Saját létezését. Prakāśa olyan, mint az agyag és Vimarśa olyan, mint a fazekas az ő korongjával. Természetesen, ez egy tökéletlen példa, mert a fazekas és annak korongja különbözik az agyagtól, de a Prakāśa és Vimarśa esetében, Ők mindketten egy összetett egységet alkotnak, azaz teljes egységben vannak.

Ezért, ahogy mondtam a dicsőítő imában a kommentár elején: "A múlandó (kṣaṇikam) univerzum (viśvam) bizonyosan itt (iha) születik (vitaṣṭam tu), a tiszta Fényből (śuddha-prakāśāt), az Ő saját Ereje által (etasya śaktyā)." Röviden, az Én Ereje gyárt, farag vagy talál fel egy teljes univerzumot Magából az Énből. Ebben az értelemben, mindezen kitaláció, amit univerzumnak nevezünk, teljességgel valós, mint az Ő Ereje, de egyfajta gyártmány, soha nem a Legmagasabb Valóság (az Én és az Ő Ereje), mint ami Az esszenciálisan. Ezért, az univerzum mindig tele van örömmel, bánattal, változással és így tovább.Return 

2 Az igazság három szintje: Igazság, kitalált igazság és valótlanság, és az Igazság hiánya. Az első a Legmagasabb Valóság (az Én és az Ő Ereje), a második a cselekvés terepén mozog, ami univerzumként ismert, a legutolsó soha nem létezik valójában, kivéve a szavak birodalmát. Az első szint teljességgel híján van a múlandóságnak, örömnek és bánatnak. Ez az esszenciális Én Állapota és soha nem az Ő Erejének találmánya, kitalációja. A második szint csupán egy óriási kitaláció, melyet az Ő fáradhatatlan Ereje gyárt. Ezen a szinten, soha véget nem érő igazságok és valótlanságok vannak, amik szüntelen a múlandósággal, örömmel és bánattal kapcsolódnak. Végül, a harmadik szint csupán egy filozófiai absztrakció, mert a gyakorlatban, mivel az Én szüntelen és örökké létezik, az Ő Ereje megszűnne Vele együtt, és az univerzum (az Ő Erejének találmánya vagy megnyilvánulása) egy komoly megszakadást tapasztalna. [Vagyis soha nem jelenne meg újra, ha egyszer bekövetkezne az Igazság abszolút hiánya]. Mivel senki sem tapasztalta soha ezt a megszakadást, azt állítani, hogy létezik az Igazság teljes hiánya (azaz az Én nem-létezése) egy merő nonszensz, mert bármikor, amikor egy személy tapasztalja az univerzum egy látszólagos megszakadását az üresség formájában, eme tapasztalásra valaki mindig emlékszik. [ha emlékszel arra, hogy egy pillanatra megszakadt az univerzum jelenléte, az a bizonyítéka annak, hogy a megszakadás közben te magad továbbra is léteztél]. Ki ez? Az Én! Ennek eredményeképpen, az üresség tapasztalása megerősíti az Én szüntelen létezését, ahelyett, hogy tagadná azt. A nem-létezéshez tartozó témakör részletesen ki lesz elemezve a kommentáromban eme első fejezet tizenegyedik aforizmája alatt.Return 

3 Mivel az Én nem írható le semmilyen módon, akármikor is kísérletet tesz erre bárki is, az eredmény soha nem lesz a teljes igazság (a legmagasabb értelemben), hanem az Ő Erejének egy kitalációja vagy megnyilvánulása a szavak síkján. Ezért, az Én mindig az egyén saját tapasztalatához tartozik. A nyilvánvaló kérdés itt: "Mi haszna akkor olvasni vagy írni hatalmas szövegeket, melyek az Énről szóló tudást tartalmazzák?". A cél, a Legmagasabb Valóság természetének, megnyilvánulásának, stb. megértése. Továbbá, a spirituális törekvőnek érdemeket és tapasztalatokat kell gyűjtenie különböző praxisokon keresztül különben sādhanāśakti (a gyakorlásból származó erő) hiányában lesz. Ha eme erő nem aktív egy törekvőben, akkor merő teoretikus lesz, valódi erő nélkül, amivel realizálhatja az Ént. Emellett, elég érdem és tapasztalat nélkül, a törekvő nem tudja kiaknázni a legtöbbet egy spirituális tapasztalásból, egyszerűen azért, mert az Ő Ereje a tudatlanság fátylát veti rá. Amikor ez a fátyol lehull (a törekvőre), a törekvő megtapasztalja Māyā sötét ürességét. Ez a folyamat megvédi a rendszerét (az egész individualitását) a megroppanástól, mely a tapasztalás intenzitása miatt történne meg. Ha valaki teljes mértékben híján van az érdemeknek és tapasztalásoknak és hirtelen megtörténik vele a Legmagasabb Valóság teljes feltárulása, akkor azonnal összeomlik. Ez olyan lenne, mint ha egy hangya felemelkedne egy ember kategóriájába hirtelen. Ha ez megtörténne, eme személy nem értené, mi történik vele. Teoretikusan az Én képes Végső Felszabadulást adni minden tudatlanság által kötött teremtménynek az Ő Abszolút Szabadsága folytán, de az esetek többségében Ő azoknak adja ezt a kincset, akik megérdemlik és tapasztaltak. Így a Végső Felszabadulás, vagy spirituális megvilágosodás soha sem olcsó és elérhető bárkinek csak úgy. Az érdemek és tapasztalatok gyűjtésének témaköre részletesen analizálva lesz, amikor a harmadik fejezet hatodik aforizmáját kommentálom később.Return 

4 Minden, ami a szavak síkján megjelenik, az Én Erejének találmánya vagy gyártmánya. Valójában, ez az univerzum egy forma, amit az Ő Ereje adoptál, de az univerzum soha nem a Legmagasabb Valóság, Annak esszenciális mivoltában. Amikor valaki eléri a Végső Felszabadulást, ez a tény tisztává válik. Igen, az egész univerzum úgy látszik, mint az egyén saját Erejének egy kiterjedése, ami Vele (az Énnel) teljes egységben van. Bár, ez még mindig egy kitaláció és nem az Én, esszenciálisan. A Legmagasabb Valóság mindig az Én és az Ő Ereje, mint Aham vagy "Én". A maradék az Erő megnyilvánulása. Ez zavaró lehet, amíg valaki nem tapasztalja meg a Végső Felszabadulást, de miután az megtörténik, ez kristálytiszta lesz. Emellett, ha az univerzum úgy látszik, mint az Én esszenciálisan, akkor az már többé nem "az univerzum", hanem az Én Maga személyesen. Így, minden frázis mely leírja a kitalációkat, azaz "Én vagy ez a személy ezzel a testtel, elmével, véleményekkel, stb." csupán egy találmány és soha nem a Legmagasabb Valóság. Minden, ami az érzékek és elme tapasztalásának körében van, egy találmány, és minden, ami az elmében van, szintén találmány. Tény, hogy az elme maga is találmány. Ez a világ szintén egy másik találmánya az Ő Erejének. Ez az egész miért kitaláció és nem a Legmagasabb Valóság? Mert mindezen dolgok folyamatosan a múlandósággal, örömmel, bánattal, változással és hasonlókkal kapcsolatosan, míg az Én és az Ő Ereje mindig szabad mindezektől. Az univerzum teljességgel valós (soha nem illuzórikus, ahogy azt néhány filozófiai iskola tételezi), de csupán egy találmány és nem az abszolút Igazság, mely tele van Szabadsággal és Gyönyörrel.Return 

5 Az Én Valós a szó szoros értelmében, mert Ő nem egy találmány vagy megnyilvánulás, melyet valaki létrehoz. Az egész univerzum, mely egy drámaként jelenik meg, az Ő Ereje által megnyilvánult, kizárólag az Ő saját esszenciális természete felismeréséért és nem merő érzéki élvezetért. A kötöttségben lévő emberek, akik még nem értik ezt, az Én inkarnációjaként születnek, hogy felemeljék saját magukat Magának az Énnek terepére, spirituális természetük teljes felismerésén keresztül. Mivel kötöttségben vannak, ők örömöt, bánatot, változást és minden egyéb nyomort tapasztalnak ebben a világban. Ők tovább vándorolnak egyik testből a másikba, egyik gondolatról a másikra, egészen addig, amíg fel nem ismerik saját Énjüket. Mi egyebet mondhatna erről bárki is?Return 

6 Az Igazság hiánya az abszolút üresség vagy semmi, azaz nem-létezés formájában, soha sem létezik, kivéve a szavak világát. A nem-létezés az Ő Ereje által kitalált, hogy újra elrejtse az Ő esszenciális természetét. A képzet, miszerint az abszolút üresség az élet célja, terjed sok filozófiai rendszer által, a nagy káprázat miatt, amit az Erő követ el. Ha az Én képes lenne megszűnni, a nem-létezés lehetséges lenne. De mivel az Én Maga személyesen az abszolút létezés, a nem-létezése soha nem létezhet sehol, az Önmaga által Létező jelenléte miatt. Mindazonáltal létezik az ürességek egy sora, mint a mély-alvás, de mindez csupán az Ő Erejének találmánya, következésképpen azok mind tapasztaltak. Mivel tapasztaltak, ezért felidézhetők. Az Én az, Aki tapasztalja és Aki felidézi azokat. Mivel Ő szüntelen létezik, a nem-létezés nem felidézhető senki által. Nagyon egyszerű megérteni, hogy bárki elképedhet azon, hogyan létezhetnek olyan filozófiai rendszerek még ma is, amik tételezik, hogy az abszolút üressége(azaz nem-létezést) a Legmagasabb Valóság. Ez egy újabb nonszensz, amit az Ő élénk Ereje gyárt, ez kétségtelen. Ahogy mondtam az előző kifejtő megjegyzésben, ki fogom fejteni a nem-létezés nem-létezését magát a harmadik fejezet tizenegyedik aforizmájának kommentárjában.Return 

7 Az ő Sāṅkhyapravacanasūtra-ban, a tiszteletreméltó Vyāsa egy bámulatos kifejtését adja annak, hogy mi az igazmondás. Ezt akkor is megteszi amikor kommentálja a kommentálja a Pātañjalayogasūtra-k második fejezetének 30. aforizmáját. De, eme definíció csak akkor igaz, amikor létezik az öröm, bánat, múlandóság, stb. És nem érvényes Maga az Igazság birodalmában, azaz az Én birodalmában, Ő egyedüli, egy második nélkül, bánat nélkül, öröm nélkül, múlandóság nélkül és így tovább. Ezért tételeztem tiszteletteljesen, hogy a nagy bölcs által adott kifejtés elemzésében, hogy a valódi igazmondás (azaz igazmondás a legmagasabb értelemben) mindig az Énben való állás, Aki az Igazság Maga, teljes Szabadságban. Még ha valaki úgy is akar viselkedni az életében, mint ahogy azt Vyāsa tanítása kifejti, akkor ezt kizárólag az Énben állva fogja megtenni, nem másképp. Ha valaki nem áll így (az Énben szilárdan), akkor képtelen követni ezt a tanítást. Hogyan lehetne bárki is teljesen igazmondó, hanem nem tudja mi az Igazság? Ha valaki nem ismeri saját valódi Esszenciáját és azt hiszi továbbra is, hogy ő a korlátolt individuum testtel, elmével, személyiséggel, véleményekkel és hasonló semmiségekkel felruházva, hogyan tudná követni a nagy bölcs szavait? Ez nem lehetséges, csak akkor, ha valaki felismeri az Áldottat az Ő saját Kegyelme által. Mivel a Vyāsa által tételezett igazmondás még mindig az Énben való állástól függ, bizonyítom, hogy "az Énben való állás" mindig az igazmondás legmagasabb módja. Legyen eme ragyogó Én dicsőítve mindig!Return 

fel


 További információ

Gabriel Pradīpaka

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.



Vissza Bevezetés Fel  Folytatás I. 5-8

Írj kommentet

A kommentáláshoz regisztrálj, és jelentkezz be.