Sanskrit & Trika Shaivism (Magyar-Főoldal)

JavaScript letiltva! Ellenőrizd ezt a linket!


 Svātantryasūtravṛtti (Svatantryasutravritti) 1. Fejezet (aforizmák 1 - 4) - Nem-duális rosarioi Shaivizmus

Tiszta fordítás


 Bevezetés

A Svātantryasūtravṛtti elkezdődik. Először is, írok egy dicsőítő imát Sragdharā versmértékben, a tiszta Én tiszteletére. Utána elkezdem magát a szöveget.

Ez a 16 aforizmát tartalmazó első fejezet (mely a Paramārtha-val, a Legmagasabb Valósággal foglalkozik), első, 4 aforizmát tartalmazó oldala.Amint azt tudod, a teljes munka a Svātantryasūtram 48 aforizmájának teljes kommentárjából áll. Természetesen mellékelem az eredeti aforizmákat is, amiket kommentálok. Annak ellenére, hogy a kommentár elég részletes, lesz pár megjegyzés, mely tisztáz bizonyos pontokat ott, ahol az mindenképpen szükséges. A Szanszkritom annyira alapvető, amennyire csak lehetséges, azaz rövid mondatokból áll, hosszú összetételek és az ősi bölcsek által bemutatott bonyolult skolasztikus mélységek nélkül. Bár a Szanszkrit nem kimondottan a "tömegek" nyelve, a célom mégis az, hogy mindent a legegyszerűbb fogalmakkal fejtsek ki, hogy minden spirituális törekvő hamar megértse a tanításokat.

A Szanszkritom sötétzöld, míg az eredeti Svātantryasūtram aforizmái sötétvörös színnel jelennek meg. Emellett, a transzliteráción belül, az eredeti aforizmák színe barna, míg a kommentjeim feketével szedettek. Szintén a transzliteráción belül a Svātantryasūtram aforizmái zöldek és feketék, míg a kommentárom fekete és piros színű szedést is tartalmaz. Minden idézet, mely más szövegekből származik, természetesen megfelelően ki lesz emelve.

Olvasd a Svātantryasūtravṛtti és tapasztald meg a Legmagasabb Gyönyört, kedves Én.

Minden zárójelben írt és dőlt betűvel szedett szöveget én adtam hozzá a fordításhoz, hogy egy bizonyos kifejezés vagy mondat lényegét érthetőbbé tegyem. Minden dupla kötőjellel tagolt szövegrészt (--...--) hasonló módon én adtam hozzá, további tisztázások végett. Mivel nagyon könnyű elsüllyedni a Szanszkrit és Trika óceánjában, hehe, minden javítást (bármilyen is az) örömmel fogadok, természetesen.

fel


 Dicsőítő ima

Az Én, egy összetett egységet formálva, tiszta Fényből áll, ami csupán Cicchakti --a Tudatosság Ereje-- ; és az Ereje eme Énnek, ami csordultig tele van a Tudatosság nektárjának ízével, valójában Ānandaśakti --a Gyönyör Ereje--. A múlandó univerzum bizonyosan itt születik, a tiszta Fényből, az Ő saját Ereje által. Most, szívemben, tisztelettel hódolok az Énnek és az (Ő) Erejének, kinek természete az Abszolút Szabadság (és) Öröm .

fel


 1. Aforizma


Amíg egy személy nem tapasztalja saját kötöttségét, addig ő bizonyosan, spirituális szemszögből nézve, vagy egy Jīvanmukta --valaki, aki felszabadult, miközben él-- vagy egy másik korlátolt létező, aki csupán kötött. A legtöbb ember nem képes tapasztalni saját kötöttségét, azaz, nem képesek látni vagy megérteni minden pillanatban --minden esetben--, hogy ők saját mentális (és) testi limitációiknak áldozatai. Ha ezek az emberek képesek lennének megérteni korlátaik nagyságát, akkor ők nem volnának ennyire gondtalanok (és) figyelmetlenek. Sajnos, mivel sok ember nem érti eme igazságot, ezért a transzmigráció --egyik gondolatról a másik gondolatra, egyik testből a másik testbe való vándorlás, és így tovább-- (vagyis) kötelék, mely a világiság formájában jelenik meg, mely tele van számtalan gondolattal, eseménnyel, stb., zajlik és zajlik. Mindazonáltal, néhány ember megérti saját kötött állapotát. Őket kétségtelenül spirituális törekvőknek nevezzük, akik a spirituális tudatlanság kötelékéből való felszabadulást keresik .

Ebben a világban, néhány spirituális törekvő, (mely) meg van zavarodva a számtalan doktrína miatt, amit sok spirituális tanító tanít, a bánat áldozatául esik. Eme Én, indokolatlan Együttérzéséből, megírtam a Svātantryasūtram-ot--Az Abszolút Szabadság aforizmái-- azért, hogy újra összekapcsoljam ezen spirituális törekvőket saját Énükkel, ami szabad a bánattól (és) csordultig tele van Függetlenséggel (és) Örömmel. Most, az Ő indokolatlan Kegyelméből szintén, megírom eme vṛtti-t vagy kommentárt, hogy kifejtsem a Svātantryasūtram titkos jelentését. Az első aforizma által a Legmagasabb Valóság van definiálva tömören —


E kettő, az Én és az Ő Ereje
--aki  felfoghatatlan-- alkotja  
a Legmagasabb Valóságot ||1||


E kettő, az Én és az Én Ereje, aki felfoghatatlan -azaz aki túl van az elmén (és következésképpen) kívül van a gondolatok körén - alkotja a Legmagasabb Valóságot (vagy) Abszolútot. Még miután az összes objektummá vált is, e bizonyos kettő megmarad szüntelen mérhetetlennek --ők sohasem mérhető objektumok-- és nem analizálhatók az egyén intellektusa által --az intellektus nem képes meghatározni vagy megállapítani, hogy e kettő valójában mi is--. Így, az Ő esszenciális természetüket lehetetlen leírni részletes kifejtéssel --azaz analízissel--, amik szavakat, képeket, formákat, stb. használnak, mert mindezen megnyilvánulás --az univerzum-- Belőlük árad ki. Miképp egy edény nem képes megérteni a fazekas természetét, úgy ez az elme is képtelen megérteni annak alkotója természetét .

Itt, ebben az aforizmában az Én úgy van jelezve, mint csupán Prakāśa vagy Fény, azaz (,mint) tiszta Tudatosság aktivitás nélkül, mint Brahma a nem-duális Vedānta-nak  (nevezett) filozófiai rendszerben 1 . Természetesen, Prakāśa egyáltalán nem merő látható fény, mivel Az nem egy objektum --hiszen Az nem valami, amit tapasztalni lehet--. Jobb kifejezés híján, a Prakāśa --Fény, Ragyogás-- szó használatos, hogy leírjuk Ezt, ami a létezés alapja. Merő Prakāśa aktivitás nélkül való ; ezért Az nem képes megnyilvánítani az univerzumot, ami tele van aktivitással .

Az Én ereje az Én-tudatosság, ami aktivitás ad Neki --az Énnek--. Ez az Én-tudatosság -- ahaṁvimarśa-- úgy is nevezett, (mint) "Vimarśa" tisztán. Ha a Legmagasabb Valóság csupán Prakāśa vagy Fény lenne, akkor, az Én-tudatosság hiánya miatt, az univerzum nem jelenne meg 2 . Elérve az Én-tudatosságot az Ő saját Erején keresztül és egységévé válva Prakāśa-nak és Vimarśa-nak --Fény és Én-tudatosság--, ez az Én végül képes tapasztalni az univerzumot. Ezért, a Legmagasabb Valóság soha sem csupán Prakāśa vagy Fény, hanem Prakāśa és Vimarśa --Fény és Én-tudatosság-- egysége valójában. Eme (bizonyos tanítás) említve van a gyönyörű Parāprāveśikā-ban:

"Itt az Én-je vagy esszenciája a Legfőbb   Úrnak valójában Prakāśa vagy Śiva ; és Prakāśa, Vimarśa vagy Śakti  esszenciális természete. Úgy hívják Vimarśa   (aki, amikor játszik) nem más, mint aki megnyilvánítja, láttatja –azaz fenntartja— és visszavonja az univerzumot és „Természetes (Valódi) Én-ként”  villan |

Ha a (Legfőbb Tudatosság) Vimarśa vagy Śakti nélkül lenne, létezne, következésképpen erőtlen lenne  és halott |"

A szerint, amit a tiszteletreméltó Kṣemarāja mondott, az Én Ereje, az univerzum megnyilvánulása, fenntartása és visszavonása közben -(melynek mindegyikét) szintén eme (Erő) Maga hajtja végre -, tovább létezik, mint Én-tudatosság. A Trika rendszerben, Śiva úgy van meghatározva, mint a Legmagasabb Én, aki a Legmagasabb Tapasztaló, és nem, mint a jól-ismert puranikus Śiva, a triád istene, (mely) Brahmā, Viṣṇu és Śiva (hármasából áll), aki egy nagy Yogī, aki tigris bőrön ül és a Kailāsa hegyen él. Azok a képzelt spirituális tanítók, akik erőtlenek saját tisztátalanságuk miatt, (s akik) tudatlanok (és) tanulatlanok, (akik) teoretikus és tapasztalati tudás --teória és közvetlen tapasztalás-- híján vannak, (azok) minden bizonnyal a spirituális tudatlanság ágensei, minek formája a véget nem érő káprázat. Ezért, hogy feloldjam eme végtelen tévedést, amit a kifürkészhetetlen tudatlanság teremt, a Svātantryasūtra-ban, az "Ātmā" --az Én-- kifejezést használtam, "Śiva" értelmében 4 .

Így, lévén mindennek alapja, Prakāśa --Fény-- és Én-tudatosság --Vimarśa-- formájában, az Én és az (Ő) Ereje  alkotja bizonyosan a Legmagasabb Valóságot ||1||

1 További információ Prakāśa és Vimarśa témaköréről a Trika-ban (nem-duális kashmiri shaivizmus), olvasd el a Trika 1ésTrika 2 dokumentumokat. A nem-duális Vedānta, egyike a Vedānta három fajtájának. Emellett, a Vedānta, mint egész, a hat ortodox (a szent Veda-kon alapuló) filozófiai egyike Indiában: Olvasd el az Első Lépések 1, Első Lépések 2 és az Első Lépések 3 dokumentumokat, további érvényes információkért.Return 

2 Egy Én-tudatossággal összekapcsolt univerzum feltárulásának koncepciója tűnhet egy nagyon bonyolultnak és csupán emberfeletti létezők számára elérhetőnek, de nagyon egyszerű. Csak válaszold meg ezt: Mikor éltél valaha az "Éned" nélkül? Soha, mert érzed a létezésedet minden pillanatban, annak ellenére, hogy az intellektusod teóriát teória után gyárt a képzelt előző és/vagy elkövetkező nemlétezésről. Teljesen biztos vagyok ebben, mert érzem az "Énemet" teljes mértékben. Tény, hogy senki sem érzi az "Énjét" részlegesen. Emellett, ennek az "Énnek" itt kell lennie, különben az univerzum értelmetlen, azaz az univerzum nem képes létezni itt "Én" nélkül. Képzelj el egy univerzumot "ÉN" nélkül most: "… haza vezetek" vagy " … szeretlek …" vagy "… van egy kutyám", stb. A "Mi" koncepciója mivel egy kiterjesztett "Én", szintén nem létezhet. Például, képzeld el ezt: "… emberek vagyunk", "…, eme köztársaság alapítói", stb. Ugyanez érvényes a "te", "ő" stb. alakokkal.
[A példák sajnos nem működnek tökéletesen magyar nyelven. Ennek az az oka, hogy mivel a magyar ragozó nyelv, így a személyes névmást (én, te, ő, stb.) a mondatban, magára ölti az ige alakja, vagyis hiába hagyom ki az "én" szót a mondatból, ami a célja lenne a példának, az ige jelzi, hogy milyen személyes névmás áll előtte, akár le van írva, akár nincs. (pl.: (én) nézem, (te) nézed, (mi) nézzük). Az angol nyelv másképp működik ezért ott a példa szemléletes: "… drive home" vagy "… love …". Leírt személyes névmás vagy alany nélkül a mondat értelmét veszti. a ford]. Egyik előző mondat sem lenne még csak leírható sem az "Én", itt és most jelenléte nélkül. Én-ség nélkül, az univerzum jelenléte nem lehetséges, mert így hiányozna az univerzum tapasztalója. Ha senki sem tapasztalja az univerzumot, akkor az egyáltalán nem jelenik meg. Tehát az univerzum és az Én-tudatosság közötti kapcsolat természetes. A teljese "Én-ség" nélküli univerzum ötlete csupán mentális síkon létezik, mert soha senki nem tapasztalta azt. Ez egy misztérium: Sok ember beszél egy "Én-ség" nélkül, a múltban vagy a jövőben létező univerzumról, de ezzel egy időben senki sem tapasztalta azt teljes mértékben soha! Ha az olvasó képes megérteni az előző mondatom mögötti lényeget, akkor lehet egy saját "Én-tudatosság" feltárulása. Semmi bonyolult nincs ebben.Return 

3 Igen gyakori a Trika-val foglalkozó szövegekben, hogy az univerzumot úgy definiálják, mint "kék, test, stb." hogy kifejtsék azt, hogy az univerzum objektumokból áll, mint kék szín, test, stb. Ezen objektumok jelenléte lényegtelen volna, ha nincs valaki, aki tapasztalja azokat. Ez a tapasztaló az Én.Return 

4 A Trika-ban az Én és az Ő Ereje úgy nevezett, mint: Śiva és Śakti. Az ő technikai nevük Prakāśa és Vimarśa, rendre. Van egy általános hit, miszerint Śiva a Trika rendszerben a jól ismert puranikus Śiva (az isten, aki a Purāṇa-kban vagy az ősi elbeszélő történetekben, melyek egyfajta kommentárjaiként működnek a szent Veda-knak, tűnik fel), aki egy nagy aszkéta, aki egy bizonyos szent hegyen él, stb. Emellett, Śakti gyakran azonosításra kerül eme isten második feleségével (Pārvatī), stb., stb. Mindezen frankó puranikus történeteknek a világon semmi dolga nincs a Trika által definiált Śiva-val és Śakti-val, mert ebben a rendszerben ők felfoghatatlanok és még csak meg sem foghatók gondolatban. Hogyan lehetnének akkor ők két ember, jellemzőkkel és sztorikkal? Elmondható, hogy Śiva és Śakti Trika-n belüli koncepciója egy nagyon hosszú (több évszázados) evolúciója a róluk megjelenő primitív puranikus koncepciónak. Tény, hogy a Trika alapvető szövegeinek semmi dolga sincs a Veda-kkal, Purāṇa-kkal és így tovább, mert kizárólag tantrikusak.

Mindazok az emberek, akiknek nincs elég tudásuk és tapasztalatuk a filozófiáról és spiritualitásról, akik erőtlenek saját tisztátalanságuk miatt, amikor felöltik a képzelt spirituális tanító szerepét, valójában a spirituális tudatlanság közvetítőivé válnak, ami végtelen összezavarodások formájában jelenik meg, mint amilyen ez is, hogy összekeverik a Trika formátlan és attribútumok nélküli Śiva-ját a puranikus Śiva-val, akinek van formája és tele van attribútumokkal. Hogy véget vessek ennek a kavarodásnak, melyet ezek a képzelt spirituális tanítók okoztak, az "Ātmā" szót használom "Śiva" helyett.Return 

fel


 2. Aforizma


Ennek ellenére  e kettő esszenciális természete
egy masszív egység, mely Abszolút Szabadságból  és Gyönyörből áll, mely a szavak szintjén kettébomlik, csupán  
a mély tanulmányozás céljából ||2||


Annak ellenére, hogy e Kettő -az Én és az (Ő) Erejének- esszenciális természete (vagy) svarūpa-ja egy összetett egység, mely Abszolút Szabadságból (és) Örömből áll, a szavak síkján -a szavak tekintetében - kétfelé bomlik, annak esszenciális természete 1 közeli analizálásáért. Prakāśa és Vimarśa --Fény és Én-tudatosság, azaz az Én és az Ő Ereje -- elválaszthatatlanul áll, egy Valóságként. Azok elkülönültsége vagy különbsége a szavak síkján (van jelen) kizárólag az intellektus számára, hogy megérthesse mindkettőt, amennyire lehetséges. Így, sohasem létezik az Én Ereje, ami elkülönül vagy különbözik Magától az Éntől. Emellett, az Én, az Ő saját Erejével együtt, nem objektumok felruházva attribútumokkal (,mint) fény, hang, elme, test, stb., hanem a múlhatatlan, változatlan Szemlélője annak --azoknak az objektumoknak--2 . Ez a pont tisztázva van a tiszteletreméltó Spandanirṇaya-ban :

"Ez a különleges meghatározás Arról --a Spanda-ról--, ami a "tad" szó által jön létre itt --a 13. aforizma utolsó sorában--: "tattattvam" (vagy) "e (Spanda) princípium", a képzelt (tapasztalóra) utal, minek természete nem a Legmagasabb Valóság, és tény, hogy nem a (Tapasztalóra) aki a Legmagasabb Valóság, megegyezően azzal, ami ki lett fejtve a tiszteletreméltó Pratyabhijñākārikā-kban --más néven Īśvarapratyabhijñā-- :

'Az Én soha sincs megfosztva az Abszolút Szabadságtól …'|"

A tiszteletreméltó Kṣemarāja tanítása szerint, itt, a Spandakārikā-k I-13 —"Mindazonáltal e (Spanda) princípium így nem tapasztalható vagy realizálható, (azaz), mint egy felidézett állapot -, a Spanda princípium, minek természete az Én Ereje, jelezve van a "tad" --az-- szó által, de ez a szó nem a Legmagasabb Valóság valójában, mert a Legmagasabb Valóság, szüntelen Valóság a kiejtésen (szavakon) túl. Azon emberek segítségére, akik meditációt, imádatot, szolgálatot, stb. gyakorolnak, az Én Maga a szavak síkján és Saját kifürkészhetetlen Erején keresztül, kiejthetővé válik, azaz leírható lesz szavak által (,mint) Az, Úr, Abszolút és így tovább. Így, eme Énnek két formája van: egy fiktív megismerő, aki leírható, valamint egy valódi Megismerő, aki nem írható le valójában 3 . Emellett, az Én soha sincs híján az Ő Abszolút Szabadságának, mivel még akkor is, amikor kitalált tapasztalóvá válik a szavak síkján (,mint) Az, Úr, Abszolút, stb., Ő folyamatosan megmarad Szabadnak .

"Én vagyok az Én " vagy "Én nem az Én vagyok ", e két képzet vagy koncepció, a szavak világában (létezik) csupán, mivel az "Én" kifejezés egy kitaláció. Természetesen, az "Én" kifejezés, amiről később beszélni fogunk, szintén fiktív. Így, az említett tanítás szerint, minden vita vagy közös ellentét a dualizmus és a non-dualizmus között, minden bizonnyal fel lett oldva 4 .

Ha a Legmagasabb Valóság nem találja fel a fiktív tapasztalót, (mely olyan) fogalmakból áll (,mint) Az, Úr, Abszolút, stb., akkor Azt nem lehetne elemeznie senkinek, soha --senki sem lenne képes a Legmagasabb Valósággal foglalkozni soha--. És ha így lenne --ha senki sem lenne képes a Legmagasabb Valósággal foglalkozni, a Rá való utalás hiánya miatt--, akkor még az ateizmus sem létezne, a kifejezések (,mint) Az, Úr, Abszolút, stb. hiánya miatt. Itt észleled újra az Abszolút Szabadságát az Énnek, mert miután Önmagát ismertté tette különböző szavak által, Ő megmarad továbbra is (és) mindenhol az Ő saját esszenciális természetében, ami túl van minden szón 5 .(Legyen) eme ragyogó Én dicsőítve mindig! ||2||

1 Ez mindig monoteizmus annak ellenére, hogy a Legmagasabb Valóság tanulmányozhatóságáért, Az ketté bomlik: az Énre és az Én Erejére. Az "egy összetett egység" kifejezés által, eredendő egységük tisztán jelezve van. A kettéosztás tehát csupán a Legmagasabb Valóság tanulmányozása céljából hasznos. Mindazonáltal, észben kell tartania mindenkinek, hogy az Én és az Ő Ereje egy Valóságot alkot. Ha egyiket ismered, ismered a másikat is; ők az érme két oldala.Return 

2 Az Én és az Ő Ereje nem objektumok, hanem a Legmagasabb Szubjektum vagy Szemlélője az objektumok sokaságának, vagyis az univerzumnak. Ők sohasem tapasztalhatók és következésképpen nem lehetnek emlékezés tárgya, úgy, ahogy valaki egy emlékszik egy objektumra. Például, ha látsz egy almát, emlékezhetsz a formájára, színére, illatára, stb. De ez nem lehetséges a Legmagasabb Valósággal. Ez a pont alapvető és kritikus. Mivel a Legmagasabb Valóságnak (Az Én és az Ő Ereje, ahogy az az első aforizmában tételezve volt) nincs formája esszenciálisan, mert téren és időn túl van, az egyén realizálhatja vagy felismerheti a Legmagasabb Valóságot, de sohasem tapasztalhatja Azt úgy, mint egy objektumot. Amikor a spirituális megvilágosodás elérkezik (azaz a Legmagasabb Valóság felismerése), az egyén nem lát, hall, érint, stb. semmi "különlegeset", hanem Annak jelenléte, mint Legmagasabb Szubjektum, aki egy páratlan Szemlélője az univerzumnak, teljes mértékben evidenssé válik. Ezt maradéktalanul meg kell érteni. Az Én és az Én Erejének kettébontása azért történik, hogy segítse az intellektust eme Valóság megértésében, ami felfoghatatlan, azaz egy hétköznapi elme nem tud gondolni rá helyesen.Return 

3 Az olyan kifejezések, mint "tattattvam" (eme Princípium), "spandatattvam" (Spanda princípium), "Úr", "Abszolút", stb. stb. tény, hogy nem az Én és az Ő Ereje (a Legmagasabb Valóság), mert Ők túl vannak a kiejthetőségen mindig, azaz Ők nem kimondhatók soha. Mindazonáltal, az Én Maga találja fel mindezen jelzőket vagy neveket azért, hogy a spirituális praxist végző emberek képesek legyenek utalni Rá, egy megfelelő módon. Ő tehát ezt csupán a szavak aktivitásának terepén teszi, ahogy az nyilvánvaló, az Ő saját Ereje által. Ennek eredményeképpen, az Én egy kettős formát ölt: Bár Ő valójában leírhatatlan, Ő leírhatóvá teszi Magát. Ő a valódi Tudó vagy Tapasztaló (a Szemlélő vagy Legmagasabb Szubjektum), de ezzel egy időben, Ő eljátsza a szerepét egy fiktív tudónak vagy tapasztalónak, aki olyan kifejezések formájában jelenik meg, mint "Az, "Úr", "Abszolút", "Isten", stb. Ez a jelentés.Return 

4 Az Én mindig Szabad és Független. Ezen azt értem, hogy Neki semmi dolga nincs az egyén elméjének állapotával, tetteivel, sikereivel, kudarcaival, életével, halálával és hasonlókkal. Ő abszolút Legmagasabb és a hétköznapi elme nem képes megérteni Őt helyesen soha. Habár, Ő realizálható vagy felismerhető közvetlen tapasztalás által. Ő rendkívül Szabad, mert még miután fel is ölti a fiktív tapasztaló vagy tudó állapotát, amit úgy nevezzük "Az, "Úr", "Abszolút", "Isten", stb., Ő fenntartja Saját Szabadságát mindig.

Emellett, az "Én vagyok az Én [I am the Self]" vagy "Én nem vagyok az Én [I am not the Self]" képzetek kizárólag a szavak világában léteznek, mivel az "Én" szó egyszerűen az Én találmánya. Ezért van az, hogy amikor valaki realizálja vagy felismeri az Ént, nincs "Én ["I"]", ami "Ő-vé ["Him"]" válik és így tovább. [A mondat furcsasága abból adódik, hogy az eredeti angol szövegben az "I" és a "Self" szavak magyarázatáról van szó, ám a magyar nyelvben nincs két ilyen szó, csak egy: "Én".] Csupán: "Ez ["This"]" feltárja "Magát["Himself"]". Ha megvizsgálod az "Én vagyok az Én [I am the Self]" kifejezést, észreveszed, hogy "I" nem más, mint a "Self" [magyarul mindkét szó "Én"], akkor miért jelennek meg külön a mondatban? Ez nagyon mély dolog. A titok annyi, hogy a kifejezés csupán egy "vikalpa" az egyén elméjében. Igen, általában a vikalpa a "gondolat" szinonimája, de a bölcs Patañjali szerint a Yogasūtra-k I, 9-ben a "vikalpa" használható kimondottan a szóbeli tudásra alapuló mentális módosulásra vagy fluktuációra, mely olyan valamire utal, ami nem létezik. Ebben az esetben, az "Én vagyok az Én" kifejezés mögötti valóság szintén nem létezik valójában (ez csak verbális tudás vagy kogníció), mert az "Én" már eleve az "Én". Az Én [I] és Én [Self] közötti különbség csupán a szavak világában létezik és nem a "valóságban". Amikor valaki elolvas egy ilyen kifejezést, azaz "Én vagyok az Én" vagy akár "Én nem vagyok az Én", akkor az elméje felölti a fluktuáció állapotát, amit vikalpa-nak nevezhetünk Patañjali szerint. Tehát, e kifejezés mögötti valóság csupán az elmében jelenik meg a szavak folyásán keresztül. Értesz engem? Az Ég szerelmére, nagyon remélem, hehe!

Továbbá, a dualitás és non-dualitás közötti minden ellentét véget ér, mert mindkettő csupán a szavak terepén jelenik meg. Dualizmusnak és non-dualizmusnak semmi köze nincs a politeizmushoz és monoteizmushoz. NEM, felejtsd el ezt a félreértést, ha jelen volt az elmédben. A dualizmus azt jelenti, amikor az individuum "nem" az Én teljes mértékben, hanem egy teremtménye vagy megnyilvánulása Annak, míg a non-dualizmus azt tételezi, hogy az individuum az Én teljes mértékben. Nyilvánvaló, hogy ebben a világban, a dualizmus nyer az esetek többségében. Ennek ellenére nem létezik ellentét e kettő közt. A látszólagos ellentét csak a szavakban tárul fel és sohasem "valódi tényként". Úgy értem, ha valaki realizálja az Ént teljesen, semmi problémája nem lesz sem a dualizmussal sem a non-dualizmussal. Meg fogja érteni mindkettőt egyszerre. A vita csak azon emberek elméjében jelenik meg, akik még nem realizálták az Ént. Mivel ők nem Én-realizált emberek, így a szavak hálójába esnek. Mivel minden szó az Ő Ereje által jön létre kizárólag, eme Legmagasabb Erő becsapja a legtöbb embert folyamatosan és visszatartja őket az Én-realizáció elérésétől.Return 

5 A spirituális praxist, mint meditáció, imádat, szolgálat, stb. végző emberek tudnak foglalkozni a Legmagasabb Valósággal (azaz képesek megnevezni Azt, utalni Rá), mert a Legmagasabb Valóság létrehozott egy fiktív tapasztalót vagy tudót, mely a "nevek" formájában jelenik meg, amik Azt írják le (pl.: az "Isten" szó). Ha Az nem találta volna fel ezeket a neveket, senki sem lenne képes utalni a Legmagasabb Valóságra, semmilyen úton-módon, mert Annak természete felfoghatatlan (vagyis emberi megértésen túl van). Még azok is gondban lennének, akik tagadják a Legmagasabb Valóság létezését, és nem viccelek. Hogyan tagadsz valamit, ha nem tudod, először hogyan nevezd azt meg? Ez egy másik oka, amiért a Legmagasabb Valóság tagadói, egyszerűen bizonyítják Annak létezését.

Végül, te (az olvasó) könnyedén észreveheted újra, mennyire abszolút Szabad az Én, mivel Önmagát ismertté teszi a számos kifejezés által, miközben Ő örökre és minden saját esszenciális természetében nyugszik, az Ő Saját Állapotában (a Turya-ban vagy a tudatosság negyedik állapotában, a Szemlélő Állapotában), ami a szavak egyszerűen nem képesek elérni. Ez azt jelenti, hogy akár a bölcsek királya marad, akár a bolondoké, Ő Isteni Autonómiáját és Függetlenségét élvezi mindig. Semmi sem zavarhatja az Ő Állapotát és semmi sem akadályozhatja az Ő Akaratát. Mivel az egész univerzum egy merő megnyilvánulása az Ő fényűző Erejének, mi vagy ki állhatna az Ő útjába? Ha bárki megpróbálja blokkolni az Ént valahogyan, ő maga az Én szintén. Mivel az Én sohasem blokkolhatja az Ént, Ő megmarad érintetlennek mindig. Amikor valaki realizálja Őt, az Ő esszenciális valóságában, megtapasztalja a Szabadság szó valódi jelentését, annak minden tekintetében.

Rengeteg ember egyszerűen képtelen megérteni a tanításomat még. Kik ők? Az Én, természetesen. És ha egy napon végül megérti a tanításomat, az szintén az Én. Ő így jelenik meg, saját fenséges Erején keresztül, a tudatlanság és a megvilágosodás állapotiban egyszerre, egy időben. Mindenesetre, Ő folyamatosan megmarad az Ő saját Állapotában, mint mindennek Magja. Ő változatlan és ezért Ő még egy millimétert sem mozdul, soha. Minden változás az Ő Ereje által nyilvánul meg, de végül, egyáltalán nem létezik változás. Ez a látszólagos ellentmondás nem érthető meg teljesen, amíg valaki nem realizálja Őt az Ő Erején keresztül. Amikor valaki megtapasztalja az Én-realizációt, felismeri saját valódi Énjét, és ebben a pillanatban azt is realizálja, hogy ő mindig is az Én volt. Bár a realizáció vagy felismerés új, az egyén saját természete mindig ugyanaz az Én. Legyen eme ragyogó Én dicsőítve mindig!Return 

fel


 3. Aforizma


Bár az Én tiszta Tudatosság, melyet Prakāśa vagy Fény alkot, a szavak síkján úgy hívjuk Őt: „Én” ||3||


A gyönyör teli Én, aki esszenciálisan tiszta Tudatosság, (mely) Prakāśa-ból vagy Fényből áll, eléri az "Én" státuszát, a szavak síkján, az Ő saját Ereje által (ami megjelenik), mint Én-tudatosság. Amikor eme Én -a Magja vagy Szíve a Legmagasabb Valóságnak -, (aki) a Legmagasabb Tapasztaló megmarad az univerzumon túl, akkor még csak gondolatban sem határolható körül, akkor hogyan képes Ő "Énné" válni ? Mindazonáltal, az Én Maga, Saját Ereje által válik "Énné", hogy jelezze Saját felsőbbrendűségét az alacsony egóval szemben, mely korlátolt Én-ségből áll. Ez a jelentés 1 ||3||

1 Az Én mindörökké a Legmagasabb Valóság Magja vagy Szíve. Őt nem lehet még csak körülírni sem gondolatban semmilyen módszerrel, mert Ő a Legmagasabb Tudó vagy Tapasztaló (és nem egy objektum). Következésképpen, Ő sohasem válik "Énné" valójában, kivéve a szavak univerzumában. Ő ezt az Ő saját Erején keresztül teszi meg. Emellett, az Ő látszólagos átváltozása "Énné" arra van, hogy jelezze felsőbbrendűségét az alacsony egóval szemben, ami egyszerűen Én-ség, a korlátoltság mezején. Ez a jelentés eleve nagyon tiszta a szövegből is, de akartam kicsit csiszolni a témakörön.Return 

fel


 4. Aforizma


Most, elkezdem a kifejtést vagy diskurzust az Én Erejéről —


Az Ő Ereje, mit az első Vibráció --mozzanat-- alkot, valójában
az Én-Tudatosság ||4||


Az Én változatlan esszenciális természetében, ami a tiszta Tudatosság egy óceánja, hirtelen feltámad egy könnyű hullám, egy finom lüktetés formájában. Ez a hullám itt az Én Ereje, (mely) Én-tudatosságként tárul fel. És az Én, az Ő saját Erején keresztül realizálja Saját létezését. Ezért, az Én, karöltve az Ő Erejével, valójában úgy jelzett, mint "Én". Az Ő Ereje nélkül, az Én nem képes tudni Saját létezéséről, és eme tudatlanságában, Ő csupán merő Prakāśa vagy Fény volna (és következésképpen) erőtlen 1 .

"(1) Igazság, (2) kitalált igazság és valótlanság, és (3) az Igazság hiánya ", (ez az) igazság hármas csoportja. Az "Igazság", a Legmagasabb Igazság, név szerint, eme Én az Ő saját Erejével felvértezve ; röviden, (Ez a) Legmagasabb Valóság, (mely) Fényből és Én-tudatosságból áll, (mely) az Abszolút Szabadság (és) Gyönyör egységét formálja, kétségtelenül. "Kitalált igazság és valótlanság " (nem más, mint) az Én Erejének számtalan megnyilvánulása, melynek karaktere a múlandóság, öröm (és) bánat. Például: "A te tested kövér " vagy "A te tested vékony ". Az előbb említett példák tekintetében, akár igaz vagy valótlan, mindez egy kitalált igazság vagy egy kitalált valótlanság, mert a múlandósággal, örömmel (és) bánattal kapcsolatos. Végül, az "Igazság hiánya"  az abszolút valótlanság (vagy az Igazság abszolút hiánya) -amiről később beszélni fogunk-, a nem-létezés formájában, ami csupán merő szóként létezik, és nem valóságként 2 .

Amikor az Én kifejtésre (vagy) leírásra kerül valaki által, mindezen (kifejtés és leírás) nem teljesen igaz valójában -a legmagasabb értelemben -, hanem az Én Erejének egy megnyilvánulása, mindig a szavak síkján. Ezért, nem lehetséges az Igazság, minek természete a Legmagasabb Valóság, szavakkal való megfogalmazása semmilyen módon. Így, az esszenciális Igazság, ami a Legmagasabb Valóság (és) ami nem tartozik a szavak sokaságához, mindig az egyén saját tapasztalatával kapcsolatos. Ha ez így van, (akkor) mi a célja valaki számára az Énről való tudással teli szövegeknek ? Mert, az Igazság, azaz a Legmagasabb Valóság felismeréséért, egy spirituális törekvőnek meg kell értenie Annak --a Legmagasabb Valóságnak-- természetét, megnyilvánulásait, stb.. Emellett, a bizonyos típusú gyakorlatok által, a törekvőnek érdemeket (és) tapasztalatokat kell gyűjtenie -ez később lesz kifejtve-. E nélkül, az Igazság soha nem tárul fel a törekvő számára, mivel még ha egy ilyen feltárulás meg is történik, akkor is, az haszontalan és értelmetlen lenne, mert a törekvő maga (még) nem alkalmas 3 .

Akármi is van kifejezve szavak által, az kitalált (vagy) gyártott az Én Ereje által. Ebben az értelemben, az Ő Erejének mindezen megnyilvánulása a tudhatók formájában, (mint) test, egó, elme, dolgok, stb. csupán egy kitaláció és egyáltalán nem az Igazság, azaz a Legmagasabb Valóság, mely Prakāśa-ból vagy Fényből (és) Vimarśa-ból vagy Én-tudatosságból áll - Például, akármit is mond valaki: "Én vagyok ez a személy, felvértezve konkrét elmével, testtel, stb. ", mindez egy kitalációja az Én Erejének, mert mivel az ő természete --a személy természete, aki ezt kimondja-- azonos az esszenciális Énnel, ő --egy ilyen személy-- szüntelen megmarad a kimondhatóságon túl --vagyis ami ő valójában, az nem megfogalmazható szavakkal--. Az Ő Ereje, különböző szavakon keresztül, szüntelen megnyilvánulva tartja a kitalált embereket, kitalált családot, kitalált városokat, kitalált országokat, kitalált világokat, stb.. Mindez létezik és valós, kétségtelenül, mivel az Én Erejéből tárul fel, ami teljességgel Valós. Mindazonáltal, mindez valójában egy kitaláció, (egy kitaláció) mely az örömhöz, bánathoz, változáshoz, stb. tartozik, a limitáció terepén, és nem az egyén saját esszenciális természetéhez (vagy) a Legmagasabb Igazsághoz, mely csordultig tele van Abszolút Szabadsággal és Gyönyörrel 4 .

A limitáció színpadán, létezik a kitalált igazság és valótlanság, minek karaktere a múlandóság, öröm (és) bánat -Néhány példa: "Én vagyok ez a test ", "Te ebből az országból származol ", "Mi emberi lények vagyunk ", "Ez kellemes ", "Az kellemetlen ", "Ők a barátaim ", "Ő jobban érzi magát ", stb.. Habár eme tapasztaló, tapasztalás (és) tapasztalható --a tapasztalt objektum-- összessége, az Én Ereje által gyártott, teljes mértékben valósak, ennek ellenére teljes mértékben kitaláltak. Az Én, a Legmagasabb Tapasztaló személyesen, nem kapcsolódik a múlandósággal, örömmel, bánattal és így tovább, mert Ő nem egy kitaláció. És mindezen kitalációja az Ő Erejének, (mely) az univerzum formájában jelenik meg, mint egy dráma, csupán a Szabad Én felismeréséért létezik és nem másért. Az valójában kötött, aki nem szándékozik felismerni saját Szabad Énjét, és ez okból kifolyólag, egy ilyen kötött személy nem szűnik meg vándorolni e testből a másik testbe, e gondolatról a másik gondolatra, stb. 5 .

Az Igazság hiánya (vagy) az abszolút üresség, minek természete a nem-létezés -amiről később beszélünk-, a szavak síkjától eltekintve,  egyáltalán nem létezik soha. "Miért ?", mert eme kitalált abszolút üresség mindig tapasztalva van valaki által. Ki a tapasztalója ennek --a képzelt abszolút ürességnek-- ? Az Igazság, azaz a Legmagasabb Valóság ! Röviden, a nem-létezése az Énnek, kétségtelenül egy másik kitaláció, amit az Én Ereje gyárt. A többi üresség, a mély-alvás, stb. formájában, szüntelen tele van létezéssel, mert lehet rájuk emlékezni, ám a nem-létezésre nem lehet emlékezni, az Emlékező, azaz az Én, szüntelen jelenléte miatt 6 .

Az ő Sāṅkhyapravacanasūtra-jában , , a tiszteletreméltó Vyāsa, így fogalmazza meg az igazmondást :

"A Valódiság vagy Igazmondás összhangban van a beszéddel (és) elmével --manas vagy manasa--, a tények szerint. Miképp (az) látott, kikövetkeztetett (és) hallott, úgy a beszédnek és elmének (léteznie ; azaz, valakinek azt kell mondania és gondolnia pontosan, amit lát, kikövetkeztet vagy hall). Ez után, az a szó (igaz, ami) kimondott az egyén saját tudásának átadása céljából (más embereknek), ha az nem csaló, zavaró vagy értelmetlen. Eme (szó) minden lény jólétét szolgálja, (és) nem (azon) lények sértését. És így ha (eme) kimondott szó fő célja, más létezők bántása, az nem lehet igazság …csupán bűn. Eme tettetett erényen keresztül, (ami) csupán látszólagosan (valódi) erény, az egyén a pokol fájdalmas sötétségébe kerül. Ez okból kifolyólag, miután meg lett vizsgálva, az egyénnek az igazságot kell mondania, ami előnyös minden létező számára ."

Habár, eme igazmondás, melyet a tiszteletreméltó Vyāsa jegyzett meg, csupán a kitalációval kapcsolatos, minek formája az univerzum, (mely) tele van múlandósággal, örömmel (és) bánattal, vagyis a nagy bölcs kifejtése a kitalált igazság (és) valótlanság terepén mozog. A Valódi igazmondás nem ez, hanem az egyén saját természetében való állás, minek természete az esszenciális Én. Még ha az igazmondás, melyet a tiszteletreméltó Vyāsa tanított, gyakorolva is van valaki által, ő azt az egyén saját Szabad (svatantra (és) Gyönyör teli Énjében állva teszi, és nem másképp. Következésképpen, mivel az Énben állás az Igazság terepén mozog, az --az Énben állás-- valójában a legmagasabb igazmondás mindig 7 ||4||

1 Az Én alapvetően Prakāśa vagy Fény. Ha Ő csupán ez lenne, Ő soha nem volna tudatos Saját létezéséről. Ebben az esetben, nem tárulna fel univerzum eredményként, mert az "Én" (Aham) az univerzális tapasztalás sarokköve. Az Ő Ereje úgy is ismert, mint Vimarśa, ami, Én-tudatosságként megjelenve, realizáltatja Vele Saját létezését. Prakāśa olyan, mint az agyag és Vimarśa olyan, mint a fazekas az ő korongjával. Természetesen, ez egy tökéletlen példa, mert a fazekas és annak korongja különbözik az agyagtól, de a Prakāśa és Vimarśa esetében, Ők mindketten egy összetett egységet alkotnak, azaz teljes egységben vannak.

Ezért, ahogy mondtam a dicsőítő imában a kommentár elején: "A múlandó (kṣaṇikam) univerzum (viśvam) bizonyosan itt (iha) születik (vitaṣṭam tu), a tiszta Fényből (śuddha-prakāśāt), az Ő saját Ereje által (etasya śaktyā)." Röviden, az Én Ereje gyárt, farag vagy talál fel egy teljes univerzumot Magából az Énből. Ebben az értelemben, mindezen kitaláció, amit univerzumnak nevezünk, teljességgel valós, mint az Ő Ereje, de egyfajta gyártmány, soha nem a Legmagasabb Valóság (az Én és az Ő Ereje), mint ami Az esszenciálisan. Ezért, az univerzum mindig tele van örömmel, bánattal, változással és így tovább.Return 

2 Az igazság három szintje: Igazság, kitalált igazság és valótlanság, és az Igazság hiánya. Az első a Legmagasabb Valóság (az Én és az Ő Ereje), a második a cselekvés terepén mozog, ami univerzumként ismert, a legutolsó soha nem létezik valójában, kivéve a szavak birodalmát. Az első szint teljességgel híján van a múlandóságnak, örömnek és bánatnak. Ez az esszenciális Én Állapota és soha nem az Ő Erejének találmánya, kitalációja. A második szint csupán egy óriási kitaláció, melyet az Ő fáradhatatlan Ereje gyárt. Ezen a szinten, soha véget nem érő igazságok és valótlanságok vannak, amik szüntelen a múlandósággal, örömmel és bánattal kapcsolódnak. Végül, a harmadik szint csupán egy filozófiai absztrakció, mert a gyakorlatban, mivel az Én szüntelen és örökké létezik, az Ő Ereje megszűnne Vele együtt, és az univerzum (az Ő Erejének találmánya vagy megnyilvánulása) egy komoly megszakadást tapasztalna. [Vagyis soha nem jelenne meg újra, ha egyszer bekövetkezne az Igazság abszolút hiánya]. Mivel senki sem tapasztalta soha ezt a megszakadást, azt állítani, hogy létezik az Igazság teljes hiánya (azaz az Én nem-létezése) egy merő nonszensz, mert bármikor, amikor egy személy tapasztalja az univerzum egy látszólagos megszakadását az üresség formájában, eme tapasztalásra valaki mindig emlékszik. [ha emlékszel arra, hogy egy pillanatra megszakadt az univerzum jelenléte, az a bizonyítéka annak, hogy a megszakadás közben te magad továbbra is léteztél]. Ki ez? Az Én! Ennek eredményeképpen, az üresség tapasztalása megerősíti az Én szüntelen létezését, ahelyett, hogy tagadná azt. A nem-létezéshez tartozó témakör részletesen ki lesz elemezve a kommentáromban eme első fejezet tizenegyedik aforizmája alatt.Return 

3 Mivel az Én nem írható le semmilyen módon, akármikor is kísérletet tesz erre bárki is, az eredmény soha nem lesz a teljes igazság (a legmagasabb értelemben), hanem az Ő Erejének egy kitalációja vagy megnyilvánulása a szavak síkján. Ezért, az Én mindig az egyén saját tapasztalatához tartozik. A nyilvánvaló kérdés itt: "Mi haszna akkor olvasni vagy írni hatalmas szövegeket, melyek az Énről szóló tudást tartalmazzák?". A cél, a Legmagasabb Valóság természetének, megnyilvánulásának, stb. megértése. Továbbá, a spirituális törekvőnek érdemeket és tapasztalatokat kell gyűjtenie különböző praxisokon keresztül különben sādhanāśakti (a gyakorlásból származó erő) hiányában lesz. Ha eme erő nem aktív egy törekvőben, akkor merő teoretikus lesz, valódi erő nélkül, amivel realizálhatja az Ént. Emellett, elég érdem és tapasztalat nélkül, a törekvő nem tudja kiaknázni a legtöbbet egy spirituális tapasztalásból, egyszerűen azért, mert az Ő Ereje a tudatlanság fátylát veti rá. Amikor ez a fátyol lehull (a törekvőre), a törekvő megtapasztalja Māyā sötét ürességét. Ez a folyamat megvédi a rendszerét (az egész individualitását) a megroppanástól, mely a tapasztalás intenzitása miatt történne meg. Ha valaki teljes mértékben híján van az érdemeknek és tapasztalásoknak és hirtelen megtörténik vele a Legmagasabb Valóság teljes feltárulása, akkor azonnal összeomlik. Ez olyan lenne, mint ha egy hangya felemelkedne egy ember kategóriájába hirtelen. Ha ez megtörténne, eme személy nem értené, mi történik vele. Teoretikusan az Én képes Végső Felszabadulást adni minden tudatlanság által kötött teremtménynek az Ő Abszolút Szabadsága folytán, de az esetek többségében Ő azoknak adja ezt a kincset, akik megérdemlik és tapasztaltak. Így a Végső Felszabadulás, vagy spirituális megvilágosodás soha sem olcsó és elérhető bárkinek csak úgy. Az érdemek és tapasztalatok gyűjtésének témaköre részletesen analizálva lesz, amikor a harmadik fejezet hatodik aforizmáját kommentálom később.Return 

4 Minden, ami a szavak síkján megjelenik, az Én Erejének találmánya vagy gyártmánya. Valójában, ez az univerzum egy forma, amit az Ő Ereje adoptál, de az univerzum soha nem a Legmagasabb Valóság, Annak esszenciális mivoltában. Amikor valaki eléri a Végső Felszabadulást, ez a tény tisztává válik. Igen, az egész univerzum úgy látszik, mint az egyén saját Erejének egy kiterjedése, ami Vele (az Énnel) teljes egységben van. Bár, ez még mindig egy kitaláció és nem az Én, esszenciálisan. A Legmagasabb Valóság mindig az Én és az Ő Ereje, mint Aham vagy "Én". A maradék az Erő megnyilvánulása. Ez zavaró lehet, amíg valaki nem tapasztalja meg a Végső Felszabadulást, de miután az megtörténik, ez kristálytiszta lesz. Emellett, ha az univerzum úgy látszik, mint az Én esszenciálisan, akkor az már többé nem "az univerzum", hanem az Én Maga személyesen. Így, minden frázis mely leírja a kitalációkat, azaz "Én vagy ez a személy ezzel a testtel, elmével, véleményekkel, stb." csupán egy találmány és soha nem a Legmagasabb Valóság. Minden, ami az érzékek és elme tapasztalásának körében van, egy találmány, és minden, ami az elmében van, szintén találmány. Tény, hogy az elme maga is találmány. Ez a világ szintén egy másik találmánya az Ő Erejének. Ez az egész miért kitaláció és nem a Legmagasabb Valóság? Mert mindezen dolgok folyamatosan a múlandósággal, örömmel, bánattal, változással és hasonlókkal kapcsolatosan, míg az Én és az Ő Ereje mindig szabad mindezektől. Az univerzum teljességgel valós (soha nem illuzórikus, ahogy azt néhány filozófiai iskola tételezi), de csupán egy találmány és nem az abszolút Igazság, mely tele van Szabadsággal és Gyönyörrel.Return 

5 Az Én Valós a szó szoros értelmében, mert Ő nem egy találmány vagy megnyilvánulás, melyet valaki létrehoz. Az egész univerzum, mely egy drámaként jelenik meg, az Ő Ereje által megnyilvánult, kizárólag az Ő saját esszenciális természete felismeréséért és nem merő érzéki élvezetért. A kötöttségben lévő emberek, akik még nem értik ezt, az Én inkarnációjaként születnek, hogy felemeljék saját magukat Magának az Énnek terepére, spirituális természetük teljes felismerésén keresztül. Mivel kötöttségben vannak, ők örömöt, bánatot, változást és minden egyéb nyomort tapasztalnak ebben a világban. Ők tovább vándorolnak egyik testből a másikba, egyik gondolatról a másikra, egészen addig, amíg fel nem ismerik saját Énjüket. Mi egyebet mondhatna erről bárki is?Return 

6 Az Igazság hiánya az abszolút üresség vagy semmi, azaz nem-létezés formájában, soha sem létezik, kivéve a szavak világát. A nem-létezés az Ő Ereje által kitalált, hogy újra elrejtse az Ő esszenciális természetét. A képzet, miszerint az abszolút üresség az élet célja, terjed sok filozófiai rendszer által, a nagy káprázat miatt, amit az Erő követ el. Ha az Én képes lenne megszűnni, a nem-létezés lehetséges lenne. De mivel az Én Maga személyesen az abszolút létezés, a nem-létezése soha nem létezhet sehol, az Önmaga által Létező jelenléte miatt. Mindazonáltal létezik az ürességek egy sora, mint a mély-alvás, de mindez csupán az Ő Erejének találmánya, következésképpen azok mind tapasztaltak. Mivel tapasztaltak, ezért felidézhetők. Az Én az, Aki tapasztalja és Aki felidézi azokat. Mivel Ő szüntelen létezik, a nem-létezés nem felidézhető senki által. Nagyon egyszerű megérteni, hogy bárki elképedhet azon, hogyan létezhetnek olyan filozófiai rendszerek még ma is, amik tételezik, hogy az abszolút üressége(azaz nem-létezést) a Legmagasabb Valóság. Ez egy újabb nonszensz, amit az Ő élénk Ereje gyárt, ez kétségtelen. Ahogy mondtam az előző kifejtő megjegyzésben, ki fogom fejteni a nem-létezés nem-létezését magát a harmadik fejezet tizenegyedik aforizmájának kommentárjában.Return 

7 Az ő Sāṅkhyapravacanasūtra-ban, a tiszteletreméltó Vyāsa egy bámulatos kifejtését adja annak, hogy mi az igazmondás. Ezt akkor is megteszi amikor kommentálja a kommentálja a Pātañjalayogasūtra-k második fejezetének 30. aforizmáját. De, eme definíció csak akkor igaz, amikor létezik az öröm, bánat, múlandóság, stb. És nem érvényes Maga az Igazság birodalmában, azaz az Én birodalmában, Ő egyedüli, egy második nélkül, bánat nélkül, öröm nélkül, múlandóság nélkül és így tovább. Ezért tételeztem tiszteletteljesen, hogy a nagy bölcs által adott kifejtés elemzésében, hogy a valódi igazmondás (azaz igazmondás a legmagasabb értelemben) mindig az Énben való állás, Aki az Igazság Maga, teljes Szabadságban. Még ha valaki úgy is akar viselkedni az életében, mint ahogy azt Vyāsa tanítása kifejti, akkor ezt kizárólag az Énben állva fogja megtenni, nem másképp. Ha valaki nem áll így (az Énben szilárdan), akkor képtelen követni ezt a tanítást. Hogyan lehetne bárki is teljesen igazmondó, hanem nem tudja mi az Igazság? Ha valaki nem ismeri saját valódi Esszenciáját és azt hiszi továbbra is, hogy ő a korlátolt individuum testtel, elmével, személyiséggel, véleményekkel és hasonló semmiségekkel felruházva, hogyan tudná követni a nagy bölcs szavait? Ez nem lehetséges, csak akkor, ha valaki felismeri az Áldottat az Ő saját Kegyelme által. Mivel a Vyāsa által tételezett igazmondás még mindig az Énben való állástól függ, bizonyítom, hogy "az Énben való állás" mindig az igazmondás legmagasabb módja. Legyen eme ragyogó Én dicsőítve mindig!Return 

fel


 További információ

Gabriel Pradīpaka

Ezt a dokumentumot Gabriel Pradīpaka, a website egyik társalapítója készítette, aki spirituális guru és aki a Szanszkrit nyelv és a Trika filozófiai rendszerben jártas.

Szanszkrit, Yoga és indiai filozófiával kapcsolatosan, vagy ha csupán hozzászólni, kérdezni szeretnél, esetleg hibára felhívni a figyelmet, bátran lépj kapcsolatba velünk: Ez az e-mail címünk.